Richard J. Evans

A HARMADIK BIRODALOM SZÜLETÉSE

Kezdetben csupán utcán randalírozó, szélsőséges és erőszakos alakok bandájáról volt szó, akik azonban alig néhány év alatt egypárti államot tudtak csinálni Németországból, hogy aztán Európa egyik legfejlettebb nemzetét morális, fizikai, kulturális romlásba és kétségbeesésbe taszítsák. Richard J. Evans hatalmas tudásról tanúskodó, igen olvasmányos könyvében ezt a folyamatot mutatja be. Részletesen vizsgálja az előjeleket, okokat és összefüggéseket, majd felteszi a sokakat kínzó kérdést: valóban elkerülhetetlen volt Hitler hatalomra jutása? Drámai módon idézi fel a káosznak, a gazdasági összeomlásnak, az erőszaknak és a megosztottságnak azt a vad forgatagát, melyben a Harmadik Birodalom terrorisztikus uralma megszülethetett. Richard J. Evans (1947) neves brit történész. 1989 és 1998 között a Londoni Egyetemhez tartozó Birkbeck College történelemprofesszora volt, 1998-tól 2010-ig a cambridge-i egyetemen oktatott legújabb kori történelmet. A Harmadik Birodalom születése a korszakkal foglalkozó trilógiájának első kötete. A magyarul jövőre megjelenő második kötet a hitleri éra 1933-tól 1939-ig tartó szakaszát, a harmadik az 1939 és 1945 közötti második világháborús időszakot öleli fel.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Park Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 600
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 900 g
Méretek (Sz-M-H) 155-230-30
EAN 9789633552605
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lámpás mesék - A Kis Dinók Esti Kalandja
-8%
Napraforgó - lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,40 €
11,41 €
Gyorsan megvarrhatod! - Kiegészítők, lakásdekorációk, apró ajándékok
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,11 €
A Szent Johanna gimi 6. /Ketten
-8%
Leiner Laura
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €
Végső célpont
-8%
Nora Roberts
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,84 €
Gaston érzelmei - Dühös vagyok
-8%
Aurélie Chien Chow Chine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,10 €
7,46 €
Mit eszünk? /Mit? Miért? Hogyan? 31.
-8%
Doris Rübel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,51 €
The Rivaled Crown - A rivális korona (éldekorált)
-8%
Holly Renee
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,30 €
20,52 €
Száz év magány
Gabriel García Márquez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €

Korábban megtekintett: