Révai Sára

LOVAK /MAGYAR ÍRÓK, KÖLTŐK A LOVAKRÓL

Révai Sára 2014-ben végigjárta Magyarország állami méneseit: Szilvásváradon, Hortobágyon, Mezőhegyesen és Bábolnán fotózott, közel egy évig. Látott szerelmes lovakat, féltékenyeket és magányosokat, igaz barátságokkal és mély empátiával szembesült. ,,Megfigyeltem például, ha két ló egymás mellett áll, képesek órákon át teljes harmóniában, egyszerre mozogni. Ez számomra olyan összhangról árulkodik, melyet mi, emberek, sajnos megközelíteni sem tudunk. Sokat tanultam tőlük. Sokat tanultak a lovaktól az írók és költők is, akik közül sokan nem csak szerették, hanem alaposan meg is figyelték őket - ezt igyekszünk bizonyítani a képek mellé helyezett idézetekkel. Balassi Bálinttól Tandori Dezsőig négyszáz év magyar irodalmából válogattunk vidám és szomorkás, légiesen költői és vaskosan prózai, gyorsan vágtató és lassan poroszkáló szövegeket, közel negyven szerzőtől. Igazán csak egyetlen közös pont van bennük: a lovak szeretete. A csodálatos lovaké, akiktől, ha végiglapozzuk ezt a csodálatos albumot, szabadulnunk lehetetlen. A szövegek szerzői: Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály, Széchenyi István, Petőfi Sándor, Arany János, Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Ady Endre, Krúdy Gyula, Kaffka Margit, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Csáth Géza, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, József Attila, Rejtő Jenő, Tamási Áron, Rideg Sándor, Zelk Zoltán, Fekete István, Szabó Magda, Mándy Iván, Nemes Nagy Ágnes, Faludy György, Nagy László, Juhász Ferenc, Kányádi Sándor, Csukás István, Lázár Ervin, Esterházy Péter, Tandori Dezső

Nyelv magyar
Kiadó Corvina Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 96
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 476 g
Méretek (Sz-M-H) 205-205-14
EAN 9789631363289
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Mancsban tartom az ügyet! - Mulatságos történetek
-10%
Geronimo Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Délibábok kora - Gróf Andrássy Gyula
-10%
Bakóczy Sára
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Bogyó és Babóca - A csigaház kincsei - Kézműves mesék óvodásoknak
-10%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Tragédia Burmában - A fikusz és az Antikrisztus
-10%
George Orwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Táncórák idősebbeknek és haladóknak
-10%
Bohumil Hrabal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,95 €
3,56 €
A király elefántja /Sigwulf 2.
-83%
Tim Severin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
1,95 €
Felhőországban és más mesék
-10%
Móra Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,50 €
7,65 €
Tanoda - Gyakorlófeladatok másodikosoknak 1.
-10%
Galambos Vera
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €