JAMES VAN PRAAGH
BEFEJEZETLEN ÜGY
A világszerte elismert médium, James Van Praagh, aki az elmúlt huszonöt év során több ezer szellemkommunikációt vezetett, e könyv lapjain osztja meg az olvasóval azoknak a holtaknak a tanácsait, akik őt választották közvetítőnek. Ezek a lelkek arra vágynak, hogy tapasztalataikkal utat mutassanak az élőknek mindennapjaik tudatos megéléséhez, az önfelismeréshez és az önmegvalósításhoz. A Befejezetlen ügy bővelkedik olyan megrázó történetekben, melyek során az élők folytattak beszélgetést azokkal a szeretteikkel, akik már átlépték az élet és halál közt húzódó határvonalat, és lelkek küldtek üzenetet azoknak, akiket hátrahagytak. Ezeken a mélységesen igaz történeteken keresztül Van Praagh a szellemvilágba kalauzol bennünket. A szellemek bölcsessége arra tanít, hogy felismerjük a bűntudat, félelem és megbánás okozta érzelmi poggyász veszélyeit, ráébredjünk a megbocsátás fontosságára, és vállaljuk a felelősséget a tetteinkért. A könyv útmutatóul szolgálhat ahhoz, hogyan tegyük könnyebbé az életünket, és szabaduljunk meg a terheinktől. Az olvasó azzal, hogy belekezd, megteszi az első lépést a helyes irányba. James Van Praagh segítségével olyan tudás birtokába juthatunk, amely örökre megváltoztatja az életünket.

Nyelv | magyar |
Kiadó | IPC KÖNYVKIADÓ |
Megjelenés éve | 2015 |
Oldalak száma | 336 |
Kötés típusa | papír / puha kötés |
Súly (g) | 306 g |
Méretek (Sz-M-H) | 122-200- |
EAN | 9789636355531 |
Szállítási idő | Nem elérhető |