Böjte Csaba

A szeretet gyógyszer, nem jutalom

Milyen csodálatos szerv a mi aprócska nyelvünk: származhat belőle gyógyír a lelki sebekre, de lehet méreg is, elsimíthat feszültségeket és okozhat óriási galibákat, lelket önthetünk másokba vagy vigasztapaszokkal zárjuk be a szenvedő ember száját, hogy elhallgattassuk, önbizalmat adhatunk és földbe döngölhetünk vele másokat. Az igazságot a másik arcába vághatjuk mint a mosogatórongyot, vagy tapintatosan megkínálhatjuk vele. Hogy ugyanaz az apró testrész mi mindenre képes, attól függ, hogy a kormányos, vagyis mi magunk, milyen iránytű szerint éljük életünket. Böjte Csaba gondolatainak gyűjteménye a párbeszédről, a bizalomról, a megbocsátásról nem módszertani útmutató, különféle kommunikációs és konfliktuskezelési technikák pontokba szedett felsorolása. „A szív bőségéből szól a száj” – tanítja a Szentírás, Csaba testvér is a szívünk, lelkünk, gondolataink, tetteink iránytűjét igyekszik a Szeretet gyújtópontja felé állítani. Természetesen azt szeretnénk, ha szavaink mindig áldást hoznának. Azokra, akiknek mondjuk, és magunkra is. Amíg ez nem sikerül mindig (esetleg csődöt mondunk az év 366. napján, előtte legkevesebb 365-ször), szükségünk van irgalomra. Irgalomra, ha a szavakat mi mondjuk, és irgalomra, ha a szavakat nekünk mondják. Ha elcsüggednénk, elkeserednénk, megfáradnánk küzdelmeinkben, lapozzuk fel Csaba testvér gondolatait, bizton felfrissíti lankadó lelkierőnket és erőt ad az újrakezdéshez! Ez Böjte Csaba Füves könyv-sorozatának negyedik kötete. (Előző kötetek: A mindennapi kenyérnél is fontosabb a remény; Az igazgyöngy fájdalomból születik; A virág a fény felé hajlik.)

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 226
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 400 g
Méretek (Sz-M-H) 155-155-20
EAN 9789632277110
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Angélique
-10%
Guillaume Musso
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Tudatos test - Mindfulness a krónikus egészségért
-10%
Ellen J. Langer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
OLASZ-MAGYAR-OLASZ KISSZÓTÁR
SZÓTÁR
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
Space stickers - Astronauts and space exploration
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Arany Tarot Royale - Könyv és 78 kártya
-10%
Ciro Marchetti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,37 €
1984
-10%
George Orwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
City Spies 3. - Tiltott város
-10%
James Ponti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A szigetkirály kincse - A romok úrnője
-67%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
3,25 €