ŐSZI RÓBERT

NEM MÚLÓ KORSZAKOM

Létezik egy történet. A mitikus ókori szobrászról, Pygmalionról szól. Ez a remek ciprusi merész kőből nőalakot formázott. Olyan szívvel, hévvel és lendülettel tette, hogy a szobor végül szinte élővé nemesedett a keze által. Gyönyörű szép nő tekintett vissza a mesterre a kőalak fogságából. A szobrász azonnal beleszerelmesedett a teremtményébe, nevet is adott neki, Galateának becézve a sziklába álmodott szépséget. Vágya nem ismert határokat. Szíve untalan ostromra indult az istenek ellen, hogy kegyet gyakoroljanak rajta, hogy élővé tegyék számára teremtményét. Nem e világi mását, hanem őt magát, Galateát, mert nélküle immár nem képes élni. Vénusz ünnepén végül elnyeri ezt a hatalmas kegyet, Galatea élővé lesz. De létezik egy másik történet is. Itt, a jelenben. Talán nem ilyen nemes, nem áhítja ennyire az isteni beavatkozást, de éppoly fontos és tanulságos. A könyv ezt az esetet beszéli el. Benjámin és Stella történetét. A számukra szerfelett fontosnak tűnő, önmagát beteljesítő jóslatukat. Hogyan és miképp játszanak velük náluknál sokkal fontosabb és nagyobb erők, hogyan és miként állnak ellen a sokszínű tagadásnak, hogyan érik el végül a megismerési foknak azt a biztos tartalmi szintjét, ahol már nincsenek álcák, hazug mondatok, fájó elhallgatások. Ahol már a másik irányában mindkettejük csak őszinte lényével és lényegével képes létezni. Hogyan és miként érnek végül révbe. Valahol. Valahogyan. Akárcsak Pygmalion és szerelmese.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó TOTHÁL KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 224
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 268 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200
EAN 9786155055171
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Whistler - Egy hang a múltból - KULT Könyvek sorozat
-8%
Ann Patchett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Egy cukrászda Budán
-8%
Ulrike Fuchs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Colette
-8%
Valérie Perrin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
A századik ajtó rejtélye
-8%
Jaime Jo Wright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Üvöltő szelek - Alexandra klasszikusok
-8%
Emily Bronte
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Találd meg Margaret Fullert!
-8%
Allison Pataki
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
A méhcsípés
-8%
Paul Murray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
A múlt lankái
-8%
Cserháti Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: