Holmi antológia I. - Szépirodalom 1989-2014.

Decline and Fall; „Londoni Mindenszentek…”; Farkasok órája; Hogy elérjek a napsütötte sávig. Nehéz ma elképzelni olyan antológiát, nemcsak az elmúlt negyedszázad, de az egész magyar líra történetéből, amelyben ezek a versek ne kapnának helyet. A Holmi méltán lehet büszke rá, hogy közölhette őket – és még csak az 1989 októberében indult folyóirat ötödik számánál tartunk. A szerkesztőségnek kezdettől fogva alapelve volt, hogy generációktól, irányzatoktól és pártállástól, sőt az éppen aktuális kánontól is függetlenül, az általa – olykor belső viták eredőjeként – legvonzóbbnak ítélt minőség alapján válasszon szerzőket, elsősorban a mai magyar irodalom legjavából, de keresve – és ha megtalálva, akkor „futtatva” is – az új tehetségeket, és alkalmat kínálva a könyvkiadás által egyre kevésbé támogatott versfordítói hagyomány folytatására is. Az alapítók közül Réz Pál és Domokos Mátyás régi és kiterjedt kapcsolatainak köszönhetően sok irodalomtörténeti dokumentum, íróasztalfiókban lappangó írás és számos levél is megjelent. Így Bibó, Déry, Illyés, Jékely, Kosztolányi, Móricz, Nemes Nagy, Németh László, Ottlik, Pilinszky, Szentkuthy, Szerb Antal, Vas István, Weöres Sándor is posztumusz szerzői lettek a Holminak. Itt publikálta a legtöbb új versét Kántor Péter, Lator László, Orbán Ottó, Petri György, Rába György, Rakovszky Zsuzsa, legtöbb novelláját Mándy Iván, szépprózát, esszét vegyesen Szabó Magda, itt debütált szépíróként az akkor 76 éves Vajda Miklós, s vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy Gábor Miklós és Szántó Piroska írónak is elsőrangú. Kezdő szerzőnek a Holmiban megjelenni az irodalmi nagykorúvá válást jelentette. Több mint 40 000 oldal – ebből kínál bőséges, de a szerkesztőket még így is sok fájdalmas lemondásra kényszerítő válogatást az a három kötet, amelyek közül az elsőt most tartja kezében az olvasó.