Marcellus Mihály

A trónbitorló /Aeterna Roma 1.

Avidius Cassius i. sz. 130-ban egy szír kereskedő fiaként született. Apja már római polgárjogot nyert, ő maga pedig kora ifjúságától kezdve azért küzdött, hogy a régi római erényeket megőrizve a hadseregben jusson előre. Elszántsága elnyeri jutalmát: a birodalom határvidékein szolgálva egyre magasabbra jut a katonai ranglétrán, míg végül i. sz. 172-ben a keleti provinciák teljhatalmú ura lett.
A sikeres hadvezér, Marcus Aurelius császár kegyeltje az uralkodó halálhírét véve úgy dönt, hogy maga foglalja el a caesarok trónját. Az irányítása alatt álló meghódított területek sorra behódolnak neki, és úgy tűnik, Róma éléskamrája, Egyiptom megszerzése után diadalmasan vonulhat be Itáliába és fogadtathatja el uralmát a Szenátussal és Marcus Aurelius törvényes utódjával, Commodusszal is.
Az istenek azonban kegyetlen játékot űznek a trónbitorlóval, és a csúcsról mindig gyorsabb a bukás, mint a felvezető út.

Marcellus Mihály új, Aeterna Roma című regénysorozatának első kötete fordulatos élet- és jellemrajz egy pártütésében is tragikus sorsú, tehetséges hadvezérről. A széles körű kutatómunkára támaszkodó regény hű krónikája Marcus Aurelius uralkodása e kevésbé ismert, mégis nagy horderejű mozzanatának.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Gold Book Kiadó
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 352
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 530 g
Méretek (Sz-M-H) 150-213-32
EAN 9789634263715
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Az égi hivatalnok áldása 5.
-11%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Mágia a Magyalkönyvtárban - Tölgy és magyal-ciklus 1. (éldekorált)
-11%
K. A. Linde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,39 €
A jég és a vér birodalma
-67%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
3,25 €
The Hunted Heir - Az örökös nyomában (éldekorált)
-11%
Holly Renee
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,34 €
Joker: Különleges kiadás (képregény)
-11%
Brian Azzarello
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,32 €
Hajnalra minden lángba borul (éldekorált)
-11%
K. X. Song
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,50 €
21,81 €
Varázslókalauz önvédelmi sütéshez
-11%
T. Kingfisher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
16,91 €
A Fehér Erdő titka - Lúmen 2.
-11%
Steven G. Vantis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
18,38 €

Korábban megtekintett: