Deákné B. Katalin

Befejezetlen történetek /Fantáziafejlesztő feladatok 4-10 éves gyermekek számára

A gyerekek napjainkban rengeteg képi impulzust kapnak. A befogadást és a gyors feldolgozást rutinosan kezelik, ám kevés lehetőségük van arra, hogy kivetítsék gondolatvilágukat. A munkafüzet azért készült, hogy a gyerekek lehetőséget kapjanak a bennük lévő érzések, gondolatok megmutatására. Azzal, hogy félkész rajzot látnak, inspirációt kapnak a kép befejezésére. A matricák további ösztönzést adnak az alkotáshoz. Valamennyi kép nyitott, a címen kívül semmi más megkötés nincs, vagyis szabadon szárnyalhat a fantázia. A szülő, felnőtt számára hasznos lehet időnként belepillantani ebbe a füzetbe, ugyanis a gyermek belső világa köszönhet vissza belőle. Ha egy téma többször felszínre kerül a rajzokon, az arra utal, hogy nagyon foglalkoztatja a gyermeket. Kiderülhet a kis történetekből, ha rajzolója, írója fél, szorong valamitől. Előfordulhat, hogy a gyerekek a tévében látottak alapján sok képhez valamilyen kellemetlen eseményt asszociálnak. Ez is jelzés a felnőttek számára arról, mennyire terhelt a kicsik lelke a „nagyok” világával. Ha a gyermek még nem tud írni, írja le Ön a pár mondatos történetet.

Nyelv magyar
Kiadó Tudatos Lépés Kft.
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 48
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 110 g
Méretek (Sz-M-H) 165-235-3
EAN 9789639991927
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A nagyhatalmak és Magyarország a 20. században
-10%
Romsics Ignác
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Mindent a táplálkozásról - Izgalmasan és látványosan (3. kiadás)
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
19,76 €
Haunting Adeline - Kísérteni Adeline-t (fekete élfestés)
-10%
H.D. Carlton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
26,51 €
A Moriszaki Könyvesbolt - Globál
-10%
Jagiszava Szatosi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Magyar mondák a török világból és a kuruc korból
-10%
Lengyel Dénes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Éren-nádon - Versek, mondókák állatokról (új kiadás)
-10%
Weöres Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Az ellenállásos edzés forradalma - Égess zsírt, és maradj kortalan csupán heti 60 perc edzéssel, kardió nélkül!
-10%
Sal Di Stefano
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
A földrajz hatalma - Tíz térkép, amely rávilágít világunk jövőjére (2. kiadás)
-10%
Tim Marshall
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €