Sille István

Illem, etikett, protokoll

1982-ben kerültem a Külkereskedelmi Minisztériumba. Ott találkoztam először azzal, hogy létezik „Protokoll osztály”. Hogy a protokoll mit is jelent, azt az osztály vezetőjétől, Sille Istvántól és munkatársaitól lestem el.

Sille István könyve évtizedek óta alapirodalom. Igényes munka volt már az első kiadás is, de a legvonzóbb egy-egy újabb kiadásnál, hogy mindig egy picivel több van benne. Kiegészült gasztronómiai viselkedéstörténettel, aztán a fogyatékkal élők protokolljával, majd az Európai Unió protokolljával, a közszerepléssel, a különböző országok üzleti szokásaival. Tényleg lenyűgöző ez a szorgalom, odafigyelés! Nagy örömmel vettem, hogy most végre minden információ egy kötetben lesz a kezemben. Magam is sokat tanulok belőle.

Görög Ibolya

protokoll szakértő, c. főiskolai docens

Őszinte szívvel ajánlom ezt az egyszerre szakszerű és olvasmányos könyvet oktatási intézményeknek, cégeknek, civil szervezeteknek, magánszemélyeknek, családoknak: mindenkinek.

Ez a 13., bővített kiadás azt bizonyítja, hogy a könyv a viselkedéskultúráról és a protokollról szóló olyan alapmű, amely folyamatosan követi a világ változásait. Tankönyv vagy kötelező irodalom? Egy biztos: mindenki hasznosan tudja forgatni, hiszen az élet valamennyi fontos mozzanatára kaphatunk belőle útmutatást. Akár idehaza, mindennapi kapcsolatainkban vagy egy kivételesen ünnepélyes alkalomra készülve, ha nem vagyunk biztosak abban, hogyan viselkedjünk, akár külföldön járva, nehogy zavarba kerüljünk egy másik ország eltérő viselkedési szokásai miatt.

Ilyen és sok-sok más esetben jó lesz Sille István alapművét levenni könyvespolcunkról.

Karger Kocsis László protokollfőnök,

a Nemzetközi Ceremónia és Protokoll Szövetség alelnöke

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Akadémiai Kiadó Zrt.
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 630
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 888 g
Méretek (Sz-M-H) 165-238-30
EAN 9789630592444
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Pszichokanyar - Terápiás tévedések
-8%
Szigeti Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Korlátlan szeretet - Hogyan segít az 5 szeretetnyelv a sajátos nevelési igényű gyermekkel élő családban
-8%
Gary Chapman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Pár-percek a világ körül - Önismereti és kapcsolatépítő történetek hétről hétre
-8%
Mihalec Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
A kiemelkedően eredményes házasságok 7 szokása
-8%
Stephen R. Covey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Élettérkép - A férfi-nő kapcsolat korszakai és evolúciója
-8%
Joós István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Szülők leszünk (kártyacsomag)
-9%
Mihalec Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
Narcisztikus szülők árnyékában - Útmutató a felépüléshez és a továbblépéshez
-8%
Dr. Sarah Davies
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,80 €
Végre egy nyelvet beszélünk - Őszinte kommunikáció és intimitás a házasságban
-8%
Gary Chapman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €

Korábban megtekintett: