GIDEON GREIF

KÖNNYEK NÉLKÜL SÍRTUNK

Gideon Greif professzor a második világháború legkülönlegesebb túlélőivel foglalkozik ebben a könyvben: a Sonderkommandó-k életben maradt tagjaival. Ők voltak azok, akiknek tevékeny részt kellett vállalniuk hitsorsosaik meggyilkolásában. Nem ők jelentkeztek erre a feladatra. Náci fogvatartóik választották ki őket, és a terv az volt, hogy mikor minden zsidót megöltek, ők lesznek az utolsó áldozatok. Nem sokan élték túl ezt a pokoli megpróbáltatást. Greif részletes hátteret rajzol az Endlösung gyakorlati megvalósításáról, sokat idéz a koncentrációs táborok területén a foglyok által elrejtett feljegyzésekből, hosszan beszélgetett Auschwitz-Birkenau sonderosaival. Hogyan lehetett ép ésszel túlélni ezt a munkát? Hogyan lehetett fegyveres lázadást szervezni a koncentrációs táborban? Hogyan maradtak életben néhányan? A Sonderkommando nagyon kényes téma, az elmondhatatlanon belül is a legérzékenyebb. Én azonban annyira fontosnak ítéltem, hogy elhatároztam, az összes túlélővel leülök beszélgetni. Gideon Greif Mi azt akartuk megmutatni, hogy a haláltáborban megfoghatatlan a gonosz. Nemes Jeles László A legtöbbet Gidon Greif interjúkötete segített, amelyben nyolc hajdani sonderessel beszélget. Ez a könyv valósággal kiütött. Rémálmaim voltak tőle. Röhrig Géza GIDEON GREIF 1951-ben született izraeli történészprofesszor, fő területe az auschwitzi megsemmisítőtábor és az ott működő Sonderkommando. Több holokauszttal foglalkozó nemzetközi intézmény kutatója és vezetője, több mint harminc éve dolgozik a jeruzsálemi Jad Vasem emlékhelyen, számos ország egyetemének vendégelőadója. 1995-ben megjelent fő műve, a Könnyek nélkül sírtunk először németül jelent meg, majd még hat nyelven. Legújabb, 2015-ben megjelent, Itamar Levinnel együtt írt munkájában (Aufstand in Auschwitz) az 1944. októberi Sonderkommando-felkelés történetét tárta fel.

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 600
Kötés típusa karton /keménytábla
Méretek (Sz-M-H) 210 x 140
EAN 9789634053651
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hupszi - Kártyajáték
-10%
Győri Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
GASZTRONÓMIAI SZÓTÁR NÉMET-MAGYAR-NÉMET /SZAKMAI SZÓKINCS
-10%
Szótár
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Anne Frank naplója - Képregény (2. kiadás)
-10%
Ari Folman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Pinokkió - Olvass velünk! (2. szint)
-10%
Carlo Collodi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
A Glass család története
Hadley Freeman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
Pernye és fű
-10%
Závada Pál
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €
Pinokkió - 69
Carlo Collodi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,99 €
Az ikerlángok
-10%
Holy Evans
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,20 €
16,38 €