Alessandro Baricco

Vértelenül

"Nina lehunyta a szemét. A takaróhoz lapult, még jobban összekuporodott, térdét felhúzta a melléhez. Szeretett így feküdni. Úgy érezte, alatta a hűvös föld megvédi az biztosan nem árulja el. És a testét is érezte, amely így összegömbölyödve olyan volt, mint egy kagylóhéj - szerette ezt a helyzetet -, védekező állat volt, önmaga oltalmazója, akár egy kicsiny mindenség, az égvilágon semmi baj nem érheti, amíg így marad - kinyitotta a szemét, és ezt gondolta: Ne mozdulj, boldog vagy."

Alessandro Baricco 1958-ban született Torinóban. Filozófiai és konzervatóriumi tanulmányai után jeles napilapokban közölt kritikákat, a televízióban is kipróbálta magát, majd kreatív íróiskolát alapított. Sokszínű személyisége műveiben is tükröződik; egyedi hangú, stílusjátékokban gazdag írásait több mint két tucat nyelvre fordították le, film- és színpadi adaptációk születtek belőlük. Baricco a kortárs olasz irodalom legizgalmasabb alkotója; számos elismerés mellett a Viareggio- és a Medicis-díjat is magáénak tudhatja.
Alessandro Baricco olasz író harmadik könyvét tartja kezében a magyar olvasó. A Selyem és a Tengeróceán után jelent meg a Vértelenül. Hasonlít is meg nem is az elődeire. Romantikus történet olyan szikáran előadva, hogy hihetetlen feszültséget tud kelteni. Ez ad a látszólag egyszerű kijelentő mondatoknak szivárványos ragyogást. Nagy-nagy emberi szomorúság árad a romantikus történetből, ami több az emberek iránti sajnálatnál az emberiség iránti sajnálat süt a regényből. Minden szereplőt valami determináltság mozgat. Nem akarja csinálni, amit csinál, mégis csinálja. Íme, az ember. Ecce homo.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 84
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 160 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-7
EAN 9789632277417
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Menopauzaagy - A modern tudomány válasza a változókor tüneteire
-8%
Lisa Mosconi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Ne feledd! - Lecke- és üzenőfüzet (Vuk)
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,65 €
1,52 €
Rewind It Back
Liz Tomforde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,95 €
Az elveszett kiskutya - Cinnfordi kalandok (új kiadás)
-8%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Az utolsó reggel Párizsban I-II. - Valóságos regény - Kétkötetes díszkiadás
-9%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,77 €
Hinta palinta - Mondókák kicsiknek
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,50 €
A medvék világa - Olvass velünk! (1. szint)
-8%
Consuelo Delgado
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Döntéshozatali csapdák - Hogyan visznek tévútra a torzítások (és mit tehetünk ellenük)?
-8%
Olivier Sibony
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €

Korábban megtekintett: