ROBERT JORDAN

A KÁOSZ URA 2.

A káosz elszabadult. Háborúk, felkelések robbantak ki szinte minden országban, az időjárás megbolondult. Az életben lévő Kitaszítottak legalább annyira vetélkednek egymással, mint amennyire Rand ellen szervezkednek, ráadásul a Sötét Úr tervei és tettei néha még őket is meglepik. A Fehér Torony kettészakadt. A fehér köpenyek saját céljaikért küzdenek, háborúkat szítanak, és lázadásokat fojtanak el. Az aielek továbbra is megosztottak, a shaidókat nem sikerült teljesen elpusztítani. És mindannyian egyszerre akarják támogatni és irányítani Randet. Mat közben egy zsoldoscsapat vezére lett, Perrin pedig a Folyóköz ura, ám egyikük sem elégedett a helyzetével. Elayne és Nynaeve beavatottként próbálják kijátszani az aes sedai-­ok felügyeletét, Egwene pedig továbbra is a tudós asszonyoknál tanulja az álomjárás fortélyait. Bármit is tesznek azonban, nem szabadulhatnak Rand al Thor, az Újjászületett Sárkány, a világ legerősebb taverenjének hatása alól. Rand előtt pedig csupán egy feladat áll: úrrá lenni a káoszon.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó DELTA VISION KFT.
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 660
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 414 g
Méretek (Sz-M-H) 120-180-42
EAN 9789633951491
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Tinillem és még egy kis plusz
-8%
Surányi Tímea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
K-POP démonvadászok - A rajongóknak (hivatalos Netflix-kiadás)
-8%
K-POP démonvadászok
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Az Örökláng izzása I-II. - Az Eredet átka (éldekorált)
-8%
Penn Cole
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
45,85 €
42,19 €
A kőszívű ember fiai - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,40 €
10,49 €
Holnap csillagnap - Babzsák könyvek
-8%
Anna Woltz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Magyar népdalok - Dalok óvodásoknak és kisiskolásoknak (új kiadás)
-8%
Gryllus Vilmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,78 €
A köddé vált könyvesbolt (éldekorált)
-8%
Helen Phifer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Twisted Lies - Stella + Christian - Floral Edition (éldekorált) (új kiadás)
-8%
Ana Huang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €

Korábban megtekintett: