Mörk Leonóra

Lány igazgyöngyökkel

Márta, a fiatal grafikuslány váratlan küldeményt kap Németországból, és ezzel az élete egy szempillantás alatt a feje tetejére áll. A levél visszarepíti őt a múltba, tíz évvel korábbra, amikor festőnövendékként Drezdába érkezve egyszerre szeretett bele a városba, a királyi kincstár barokk gyöngyfiguráiba, és az egyik nős tanárába. A férfi azóta eltűnt az életéből, most azonban arra kéri, fordítson le neki egy 18. századi, magyar nyelven született útinaplót. A napló lapjain kibontakozó történet nemcsak a gyöngyfigurák alkotójának kilétére derít fényt, hanem arra is, kit ábrázol a titokzatos festmény, amelyet Márta tíz évvel korábban Drezdából hozott magával. Egy különleges lány alakja ölt testet a szemünk láttára a napló lapjain, aki szembemegy minden szabállyal és kötöttséggel, aki a saját útját járja, ezáltal nemcsak önmagát, hanem az általa szeretett férfit is veszélybe sodorva.
Mire a kézirat végére ér, Mártának még egy kérdésre választ kell találnia: létezik-e második esély a szerelemben?

MÖRK LEONÓRA újságíró, szerkesztő, fordító, írásai többek között az Elle-ben és a Nők Lapjában olvashatók. Újságírói élményei nyomán született meg első regénye, Az utolérhetetlen Mr. Yorke, melyet azóta két újabb követett, A Hellinger-Madonna és a Holdfény szonáta. Olyan könyveket szeret írni, amilyeneket olvasni is: több idősíkon játszódó történeteket, amelyek során a múlt és a jelen egymásba játszik, és a hasonlóságok nyomán magunkra ismerünk.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 260
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 240 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-15
EAN 9786155235047
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Júdás-terv
-8%
Horváth Viktor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Virágoskert - Kertben, teraszon, lakásban
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,80 €
7,18 €
Észrevétlen függőségeink - Történetek mélypontról és felépülésről
-8%
Rácz Laura Rebecca
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Dear Debbie
Freida McFadden
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,95 €
Mókás hangok - Az unikornis
-8%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,40 €
11,41 €
Vadászat, fegyver, reprezentáció - Főúri vadászat a kora újkori Magyarországon
-8%
Sánta Ákos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
35,75 €
32,89 €
Kontrasztos babakönyv - Járművek
-8%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
Állatkertbe megyünk - Mit? Miért? Hogyan? Mini 72.
-8%
Patricia Mennen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €