Takáts József

Elmozdulások

Több évvel ezelőtt azt vettem észre, hogy kritikusként szinte csak két műfaj áll a rendelkezésemre, ha valamilyen témáról írni szeretnék: a szaktanulmány és a könyvkritika, holott e kettőnél jóval több értekező prózai műfaj létezik. A szerkesztők azonban szaktanulmányt és könyvbírálatot kérnek vagy fogadnak szívesen, s nekem magamnak is – sok más kritikushoz hasonlóan – e két műfajra áll rá leginkább a kezem. A kritikai megszólalás műfaji beszűkülését tovább erősíti, hogy az utóbbi időben a bírálatok is elkezdtek szaktanulmányosodni: egyre hosszabbak és egyre több lábjegyzettel felvértezettek. E műfaji egyszerűsödésnek oka is, következménye is, hogy a forma szempontja háttérbe szorult a kritikai írások megalkotásakor, olvasásakor és bírálatakor, tovább távolítva egymástól a szépirodalom és az értekező próza tartományait. Szaktanulmányon és könyvkritikán túli értekező műfajokat kezdtem tehát keresni, kipróbálni; eltérő formákat, más- és másféle beszélőt igénylő írásmódokat. E könyv – próbálkozásaim gyűjteménye – cikkei hét (vagy több) műfajba tartoznak: van köztük naplójegyzet, esszé, előadás, kritikai tanulmány, bírálat, feuilleton és úti levél. Vegyes együttes jött így létre, alkalmi, egynapos írások és hónapok alatt elkészült, kimunkált dolgozatok egyvelege. De talán éppen együtt képesek arra, hogy felrajzolják szerzőjük szellemi érdeklődésének a változatait és változásait.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft.
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 265
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 310 g
Méretek (Sz-M-H) 135-200-15
EAN 9789632762685
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Elsuttogom százszor (éldekorált)
-8%
Bauer Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Csigaház (új kiadás)
-8%
Szabó Magda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Szitakötő - Nemzedékünk regénye (új kiadás)
-8%
Vámos Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Vörös posztó (éldekorált)
-8%
Bauer Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A kőszívű ember fiai - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,40 €
10,49 €
Dreher-szimfónia - Komlótól a koronáig / Családregény négy tételben
Iglódi Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
Rádiónk aranykora
-8%
Pataki Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A csokimikulásos lány
-8%
Háy János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: