Amy Tintera

Reboot - Lázadók hajnala /Reboot sorozat 1.

Wren Connolly különleges lány. Öt évvel ezelőtt újjászületett. Szó szerint. Százhetvennyolc perc telt el, míg visszatért az élők közé. Erősebb lett, gyorsabb, és képes volt meggyógyítani önmagát - de valami mégis megváltozott... Úgy tűnik, nem ő az egyetlen, aki legyőzte a halált. Harcossá képezték, így ő lett az egyik legveszélyesebb az újjáélesztettek között. Egy nap rábízzák egy újonc, Callum Huszonkettes kiképzését. A fiúnak túl lassúak a reflexei, állandóan kérdezősködik, és folyamatos jókedvével kiborítja Wrent. Ám ahogy egyre több időt töltenek együtt, a lányban rég elfelejtett érzések ébrednek, és Callum közelsége teljesen rabul ejti őt. Lassan kezd minden megváltozni. És miközben Wren megismeri a szerelmet, rádöbben, hogy az élet, amit eddig élt, hazugság. Egy nap, amikor Callum nem hajlandó végrehajtani a kapott parancsot, Wren még egy utolsó lehetőséget kap arra, hogy rávegye az engedelmességre. Ha nem jár sikerrel, nemcsak a fiú kerül veszélybe, hanem őt is elpusztítják. A lánynak mindent kockára kell tennie, hogy megmentse Callumot. Ezzel elindul a küzdelem az életért és a szabadságért.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Maxim Kiadó
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 359
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 340 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-25
EAN 9789632616704
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szabadulószoba - Abu Szimbel átka
-8%
Susaeta Ediciones S.A.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
Zsarátnok 2011 június
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,30 €
1,20 €
Péntekre új férj - Mitől változhat meg férje hozzáállása, viselkedése és kommunikációja 5 nap alatt? (új kiadás)
-8%
Kevin Leman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Méhészkedés - Hobbi szinten
-8%
Sebastian Spiewok
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,20 €
8,47 €
Micimackó a legjobb mackó /Micimackó 90 éves
-8%
A. A. Milne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Kapibara, a füvek ura - MI OLVASUNK!
-8%
Maksai Kinga
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Krasznojárszk - Gulag Könyvek 2.
-8%
Rónai Ernő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €
Panthera 6. - Mesterek és tanítványok
-8%
Kertész Erzsi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €

Korábban megtekintett: