Versek 1956-2006.

"Olvasóim nélkül nem írtam volna meg e könyv felét sem; nékik köszönöm, hogy soha magányosnak nem éreztem magam, és, akárhogy is fújtak e korszak jeges szelei, nem kellett fáznom és borzonganom" - írta Faludy György versei első gyűjteményes kiadásának utószavában. E töretlen népszerűséget elsősorban színes egyéniségének, intellektuális érzékenységének és kiapadhatatlan, sok szenvedésen érlelődött humanizmusának köszönhette.

Verseiben - melyeket diákkorától kezdve egészen haláláig írt - megtalálható mindennek a lenyomata: a széles körű műveltség és világlátottság, a szépség iránti vonzódás. De ugyanígy a különböző szerepekkel való játék, a fordítás és átköltés közti határvonal elmosódása is, melyek már fiatalon megalapozták hírnevét, és amelyek ma, tíz évvel a halála után még aktuálisabbá teszik költészetét.

Utoljára 2001-ben, még a költő életében jelentek meg Faludy György összegyűjtött versei. Ebből a gyűjteményből értelemszerűen kimaradtak az egy évvel később, 2002-ben megjelent Viharos évszázad kötet darabjai és mindazok, melyek halála után az Elfeledett versek című kötetben láttak napvilágot: kéziratban fennmaradt késői versek, ifjúkori zsengék és egyéb, korábbi kötetekből különböző okokból kihagyott költemények.
Mostani kiadásunk mindezeket egybegyűjtve tartalmazza, kiegészítve néhány olyan, az utóbbi években fölbukkant szöveggel, melyek az Elfeledett versekben sem szerepeltek. Szándékunk szerint tehát e kötet - párdarabjával, a Versek 1926-1956 gyűjteménnyel együtt - tartalmazza az összes ma hozzáférhető és a költő által sajátjaként felvállalt Faludy-verset.

"Emberként is, költőként is figyelemre méltó jelenség volt. Életműve tárgyalandó az irodalomtörténetben. Azt pedig az utókor fogja eldönteni: hová helyezze költészetét a magyar irodalmi kánon mércéjén" - írta róla Sárközi Mátyás 2011-ben. Reméljük, a mostani kiadás hozzájárul ahhoz, hogy Faludy György elfoglalja az irodalmi kánonban őt megillető helyét.

Faludy György (1910-2006). Pomogáts Béla találóan a modern magyar költészet Odüsszeuszának nevezte Faludyt, aki Budapesten született, budapesti és más európai egyetemen tanult, majd 1938-ban Párizsba ment, s onnan Algérián keresztül az Egyesült Államokba emigrált. A II. világháború után tért vissza Magyarországra, 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták, három évet töltött a recski kényszermunkatáborban. Az '56-os forradalom után Bécsen és Párizson át Londonba vezetett az útja. A hatvanas években élt Firenzében és Máltán, majd 1967-ben Kanadában, Torontóban telepedett le. A rendszerváltáskor költözött ismét Magyarországra, 2006-ban bekövetkezett haláláig itt élt.