Eric Berne

SZEX A SZERELEMBEN

A szerelemről alkotott vélekedéseinket — miszerint egy sötét verem, ráadásul vak is — hamarosan kiegészíthetjük azzal a megállapítással, hogy a szerelem nedves. Sőt nemcsak a szerelem az, hanem amennyiben beszélünk róla — és e tevékenységhez a tudomány mai állása szerint még nem nélkülözhetjük a szavakat — maguk a szerelem leírására használt nyelvi eszközök is lehetnek nedvesek és melegek, vagy, ha a sors úgy hozza, éppenséggel szárazak és hidegek is. Ki tilthatná meg, hogy ízlelgessük a szavakat, hogy játsszunk velük, ha maga a szerelem is ízlelgetésre való játék, és, ha úgy tetszik, akkor maga az élet is az. Nevezzük néven a dolgokat, és nézzünk szembe magunkkal, milyenek vagyunk ártatlannak tűnő, de sokszor vérre menő játszmáinkban. Kár lenne tagadnunk, hogy életünk minden területét áthatják ezek a játszmák, és miért lenne épp a szerelem mentes tőlük, amikor a szerelem jelen van, ott van életünk minden területén. Könnyű a dolgunk, ha mindehhez az az Eric Berne nyújt segítséget, akit a magyar olvasóközönség az Emberi játszmák nagy sikerű szerzőjeként ismert meg, s aki ugyan már éppen 25 éve viseli a szerelemtől és minden földi jótól való megfosztottság kényszerű állapotát, könyve immár magyarul történő megjelenésében mégis minden bizonnyal hallatlan gyönyörűségét leli odaát.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft.
Oldalak száma 254
Súly (g) 284 g
EAN 9789633792506
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Elátkozott sorsok I-II. - Zodiákus Akadémia 5. (éldekorált)
-8%
Caroline Peckham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
30,18 €
Hógolyó - Versek óvodássoknak
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Finomra hangolt változás - Egészségtudatos étrend a menopauza alatt
-8%
Jenn Salib Huber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,63 €
Ha Oroszország győz - Szcenárió
-8%
Carlo Masala
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
9 szeretetnyelv - Útmutató a szeretet kimutatásához és elfogadásához
-8%
Alise Morales
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Örökké óvodás maradok! - Ovis mesék (3. kiadás)
-8%
Vadadi Adrienn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Thorn Season - Tövisek nyara
-8%
Kiera Azar
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Agrárbárók - Magyarország az oroszok csapdájában (új kiadás)
-8%
Frei Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €

Korábban megtekintett: