JAY BONANSINGA

THE WALKING DEAD: ALÁSZÁLLÁS

Sötét múltjának hamvaiból kiemelkedve a georgiai Woodbury a biztonság szigete lesz a járkáló holtak fertője közepette a város újjáépül egykori zsarnoki vezére, Philip Blake, más néven a Kormányzó uralma után. Az eszelős Blake öröksége ott kísért a fallal körülvett kis település minden zugában, ám Lilly Caul és túlélőkből álló, maroknyi, szedett-vedett csapata elszánt, és kész arra, hogy maguk mögött tudják a traumákkal terhes múltat annak dacára, hogy egy hatalmas horda közeledik feléjük. A csillapíthatatlan éhségtől űzött, és egyenesen Woodbury ellen zúduló roppant zombisereg lesz az első igazi próbatételük. Lilly és társai nem hajlandóak harc nélkül feladni, és egy káprázatos ellentámadás révén az ostromlott városlakóknak sikerül egyelőre megmenekülniük, egyesítve erőiket a vadonból frissen érkezett titokzatos vallási szektával. A Jeremiah nevezetű, rejtélyes prédikátor vezette szakadár egyházi csoportot mintha az ég küldte volna Woodburybe, szinte tökéletesen beleillik a Lilly megálmodta demokratikus, családszerető jövőbe. A két frakció egybeolvad, a város virágzik, és a járvány kitörése óta most először tűnik minden reménytelinek. Ám a dolgok főként a járkáló holtak világában , gyakran nem azok, mint aminek tűnnek. Jeremiah és hívei sötét titkot rejtegetnek, aminek bizonyítékai szép lassan kezdenek előkerülni.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó DELTA VISION KFT.
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 406
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 264 g
Méretek (Sz-M-H) 120-180-20
EAN 9789633951590
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Tinillem és még egy kis plusz
-8%
Surányi Tímea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
K-POP démonvadászok - A rajongóknak (hivatalos Netflix-kiadás)
-8%
K-POP démonvadászok
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Az Örökláng izzása I-II. - Az Eredet átka (éldekorált)
-8%
Penn Cole
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
45,85 €
42,19 €
A kőszívű ember fiai - Osiris Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,40 €
10,49 €
Holnap csillagnap - Babzsák könyvek
-8%
Anna Woltz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Magyar népdalok - Dalok óvodásoknak és kisiskolásoknak (új kiadás)
-8%
Gryllus Vilmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,78 €
A köddé vált könyvesbolt (éldekorált)
-8%
Helen Phifer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Twisted Lies - Stella + Christian - Floral Edition (éldekorált) (új kiadás)
-8%
Ana Huang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €

Korábban megtekintett: