KATI HIEKKAPELTO

VÉDTELENÜL

A nagy sikerű Kolibri szerzőjének új regénye Észak. Késő délelőttbe nyúló komor éjszakák, fénytelen nappalok Milyen környezet lehetne ennél alkalmasabb a gyilkosságokra, a holttestek eltüntetésére? A viszonylag nyugodalmas finn város hirtelen brutális gyilkosságokra és kábítószeres leszámolásokra ébred. Vajon van-e a zord télnek is szerepe az erőszakos halálesetekben vagy a küzdelmekkel teli lét feladásában, a sokkoló végső megoldásokban? Legfőképpen pedig: milyen szánalmas motiváció vezethet egy önmagából kivetkezett gyilkost? Ezt kell kiderítenie a vajdasági magyar származású nyomozónak, Fekete Annának és társainak. És Anna persze ezúttal sem vall kudarcot... De ez még nem minden. Az írónő igazságérzete, empátiája, társadalomkritikus hangvétele megint átüt az izgalmas történet kommersz burkán. Neki az is fontos, hogyan keveredik ebbe a mészárlós rémálomba egy szerencsétlen, kitaszított menekült, aki előtt az utolsó sorompó is lecsapódott. Akit a biztos halálba küld vissza a lelketlen bürokrácia. A drogos bandaháborúk, a kicsinyes emberi haszonlesésből fakadó tragédiák háttere előtt a humánumot, az együttérzést, a nyílt emberi arcot és szívet keresi. És bár ritkán találja meg, még mindig hisz benne. Hát ezért szeretjük Kati Hiekkapeltót.

Nyelv magyar
Kiadó ATHENAEUM 2000 KIADÓ
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 372
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 488 g
Méretek (Sz-M-H) 140-220-30
EAN 9789632935416
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Horgolt karácsony - 10 bájos figura és egy zsáknyi apróság a fára és a fa alá §K
-10%
Khuc Cay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
Csehország - Marco Polo
-10%
Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A didergő király és más mesék
-14%
Móra Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,45 €
Ki bújt el? - Dinoszauruszok
-10%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,24 €
A háború művészete (képregény) (új kiadás)
-10%
Szun-Ce
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Chain-Gang All-Stars - Ölni vagy ölni hagyni!
-10%
Nana Kwame Adjei-Brenyah
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
Intuíció a gyakorlatban szülőknek és gyerekekkel foglalkozó felnőtteknek - Hogyan használjuk intelligensen a megérzéseinket, ami
-10%
Pattermann Kinga
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Mini-Stories pop up - The white unicorn
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,92 €