MÓRICZ ZSIGMOND

NAPLÓK 1930-1934.

Mikor a Nyugat megbukott, fiatal voltam, tele erővel, tűzzel, harckészséggel. Mikor a Légrádytól visszaléptem, még mindig elég fiatal voltam, s mellettem volt Janka. Most olyan magamra maradtam, mint a szedett szőlőág és öregen. Fogom-e bírni a másik kettőnél sokkal nehezebb harcot? Ha az Irodalomban élek, s nem az életemben, akkor megrajzolom a szorongó figurát, s ezzel egy dickensi alakot rajzolhatok, tehát folytathatom a galériát, amit az életet meglátó írók kezdtek. De én nem akarok galériát gyarapítani: én csak hajlandó vagyok őszintén közölni a valóságot. Nekem nincs meg a műveltségem, hogy tudjam, hogy ilyen típusú alakokat hogy állít be Proust. Én nem vagyok kíváncsi arra, hogy más hogy rajzolta meg. Én csak egyszerűen és közvetlenül leírom, amit érzek... Móricz Zsigmond 1930-tól kezdődő naplóiból megismerhetjük a Nyugat történetének egy szakaszát, Móricz szervező, közösségi képviseletre törekvő társszerkesztői ambícióit Babits Mihály mellett, miközben a szemünk előtt formálódik morálját, szabadságát óvó és helyenként szélsőséges érzelmeket mutató szerkesztői, írói arcképe is. A Nyugatot, mely egy huszonöt éves irodalomtörténeti korszakot jelent, Móricz 1933 februárjában, a szerkesztőségből való kilépésével támogató közösségként is elveszíti. Az író számára hirtelen kiürül az ország. A trauma 1934-re életművével kapcsolatos értékítéletekben és az irányvesztés érzésében is megnyilvánul. Ezért a magánéleti gondok mellett a Naplók harmadik kötetében egyre nagyobb hangsúllyal fogalmazódnak meg az írással kapcsolatos problémák.

Nyelv magyar
Kiadó NORAN KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ BT. /PÉCSI
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 896
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 880 g
Méretek (Sz-M-H) 150-200-60
EAN 9789639932067
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Oslo /Berlitz barangoló
-35%
Berlitz Utikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,75 €
8,30 €
Why Has Nobody Told Me This Before?
Dr Julie Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,95 €
Színes próbaérettségi feladatsorok történelemből (10 írásbeli emelt szintű feladatsor) - 2024-től érvényes
-10%
Herber Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,00 €
14,40 €
Barkamesék - A varázsbot
-10%
Vadadi Adrienn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Tóték - Helikon Zsebkönyvek 89. (új kiadás)
-10%
Örkény István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Ne maradjon kettőnk között (új kiadás)
-10%
Hernádi Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Póráz nélkül - A kutyák titkos élete (képregény)
-10%
Rupert Fawcett:
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
A megvetés ideje - Vaják IV.
-10%
Andrzej Sapkowski
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €

Korábban megtekintett: