HERNÁD PÉTER

PANNÓNIA PARANCSOK

Szuperhősök. Különleges képességekkel bíró, álruhás jótevők. A képregények és a mozivászon sztárjai. Rendszerint Amerikához szokás kötni őket, pedig Homonnai Ignác, azaz Pannónia Parancsnok nem élvezi többé a társai bizalmát, és ami még rosszabb, már saját magában sem hisz. Egyre inkább nehezére esik szembenézni a valósággal, pedig addig kellene megtennie, amíg még van rá lehetősége. A valóság ugyanis az eltűnés-anomáliaként elnevezett rejtélyes jelenség hatására hihetetlen változásokon megy keresztül, amelyek már-már apokalipszissel fenyegetik Magyarországot. Csakis Ignác állhatna a pusztulás útjába, de a legmagasabb körökbe beférkőzött árulók és halottnak hitt náci szuperhősök akadályozzák minden lépését, miközben a szálak a világ szuperhőseit kontrolláló árnyékszervezethez, a Kamarához vezetnek. Egyetlen reménye, hogy a talentuma révén olyan felmenőket hívhat segítségül, mint a KGB ügynök András, a zseniális feltaláló Ágoston, a monarchia-kori párbajhős, József őrnagy, a Hunyadiak veszett hírű Gáspár vitéze vagy az atlantiszi mágus, Omenész és mellészegődik a csinos és talpraesett oknyomozó riporter, Virág Anikó is. A Garabonciás Osztag-sorozat második kötetében Hernád Péter újra betekintést nyújt a magyar szuperhősök egyszerre emberfeletti és emberközeli világába. A tétek jócskán emelkedtek az első rész óta, de a kihívás a régi: ahhoz, hogy az ellenségen felülkerekedhessen, Pannónia Parancsnoknak először a saját démonait kell legyőznie.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó DELTA VISION KFT.
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 680
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 426 g
Méretek (Sz-M-H) 120-180-40
EAN 9789633952054
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Nem is emlékszem, mikor ettem utoljára... - A Csengetett, Mylord? ikonikus ételei
-8%
Mátai Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Dragalád visszavág - Zabaszauruszok 4. (új kiadás)
-8%
M. Kácsor Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
A hercegné ruhája
-8%
Jade Beer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
ZSEBREJTVÉNY SKANDI KÖNYV 75.
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,25 €
Éjszakai műszak - Így aludd át az éjszakát!
-9%
Fejős Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Házi gyógynövénypatika - Növényi gyógymódok a test, az elme és a lélek jóllétéért
-8%
Andrew Chevallier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Sherlock Bones és a kísértetjárta kastély - Zseblámpás Könyvek
-10%
Tim Collins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Egy átok az igaz szerelemért - Volt egyszer egy összetört szív 3. (új kiadás)
-8%
Stephanie Garber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: