DEBBIE MACOMBER

HÉTKÖZNAPI CSODÁK

Coco és Katie a középiskola óta barátnők, és azért térnek most vissza Cédrusligetbe, hogy részt vegyenek a tízéves osztálytalálkozójukon. Coco szívét itt törte össze az iskola nagymenője, megalázó helyzetbe hozva őt; Katie pedig első szerelmét utasította vissza itt, minden magyarázat nélkül, kegyetlenül. Egyiküknek bosszúra fáj a foga, másikuk egy újabb esélyt szeretne a sorstól és élete szerelmétől. A város, a múlt helyszínei még inkább felerősítik bennük azokat az érzéseket, amelyek egy évtizede gúzsba kötik őket, és mindketten csak abban bízhatnak, hogy a viszontlátással képesek lesznek kiszabadulni érzelmeik kalodájából. Hasonló kalodában érzi magát Jo Marie is, a Rózsakikötő tulajdonosa, amióta Mark Taylor szerelmet vallott neki. Eddig abban a hitben volt, hogy ők ketten barátok, de talán tényleg többet jelentenek egymás számára? A férfi titka azonban kettejük közé áll, és Mark úgy dönt, inkább elhagyja Cédrusligetet, mint hogy a szerelmük beteljesedjen. Jo Marie egyre kétségbeesettebben, mégis tehetetlenül figyeli a készülődő férfit, és érzelmei zűrzavarában egyedül új vendégei, valamint pár régi barát nyújt számára kapaszkodót. Vajon elég ez ahhoz, hogy mint annyiszor, a Rózsakikötő minden fájó szívnek gyógyulást hozzon?

GLS

Nyelv magyar
Kiadó GENERAL PRESS KIADÓ
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 406
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 356 g
Méretek (Sz-M-H) 125-190-30
EAN 9789636438715
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Érzelmek erdeje 3. - Ég veled, magány! Szia, figyelmesség!
Ana Serna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Szeleknek fordít
-8%
Tóth Krisztina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
LOGICO Piccolo - Matek: Szorzás és osztás 100-ig 2. rész
-8%
Marion Godzik
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €
Powerful
Lauren Roberts
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Kuflikupac - Kártyajáték - 4 játék az 1-ben (új kiadás)
-8%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Rush – A szerelem hajszája
-8%
Saskia Roy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Barátokra találtam… és nem vagyok magányos! - Én és az érzéseim
-8%
Honor Head
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
Érzelmek erdeje 5. - Ég veled, félelem! Szia, bátorság!
Ana Serna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €