ORIANA FALLACI

AZ ÉRTELEM EREJE

Illiberális. Inkorrekt. Igaz. Egy könyv, ami előre látta a jövőt. 2003-ban jelent meg Az értelem ereje, amelyben Oriana Fallaci könyörtelenül szembesíti a valósággal az áldemokratikus európai intézményeket, az ENSZ-t és annak különböző szervezeteit, amelyeket a szabadság eltipróinak nevez. Éles szavakkal bírálja azt a képmutatást is, amely orwelli módon egyenlőkre és még egyenlőbbekre osztja a kisebbségeket és magát a többséget is. Több mint egy évtizeddel előre látta a menekültválságba szorult Európát, ahol vannak, akiknek jár a szólásszabadság, vannak, akiknek nem. Vannak, akiknek kijár a tisztelet, akiknek tekintettel vannak történelmi-kulturális érzékenységükre és vannak, akiknek nem. Látta, hogy olyan kor jön, amelyben megkérdőjelezik az európai alapértékeket, az alkotmányosságot, és mindezt anélkül, hogy bármiféle valós vita indulhatna a multikulturalizmusról, az integrációról. De Fallaci talán leglesújtóbb véleménye - amint arról már korábbi, szintén nagy vihart kavart könyvében, A harag és a büszkeségben is írt - az, hogy ennek oka nemcsak a képmutatás, hanem a félelem is. Oriana Fallaci könyve alapmű mindazoknak, akik hisznek a zsidó - keresztény Európa hagyományaiban, akik Európát és nem Eurábiát akarnak gyermekeiknek örökségül hagyni. Egy bestseller, ami ma még aktuálisabb, mint megszületésekor.

Nyelv magyar
Kiadó MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 250
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 256 g
Méretek (Sz-M-H) 140-215-12
EAN 9786155617089
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A nő a könyvtárban
-10%
Sulari Gentill
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Vadállatok anatómiai rajzai
-10%
Szunyoghy András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,70 €
15,93 €
 8 lecke a harctéri vezetésről vállalkozóknak
-10%
Robert T. Kiyosaki
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,65 €
8,69 €
AFRIKAI RAGADOZÓ
-10%
WILBUR SMITH
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Erdők - Hogyan kapcsolódunk a fákhoz és huszonötezer másik fajhoz?
-10%
Anne Sverdrup-Thygeson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,42 €
Nagymama az almafán
-10%
Lobe Mira
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,40 €
11,16 €
Gomolygás - Egy író útja
-10%
Elena Ferrante
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Haunting Adeline - Kísérteni Adeline-t (fekete élfestés)
-10%
H.D. Carlton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
26,51 €