Louis Sachar

Bradley, az osztály réme

Bradley Chalker a legidősebb az ötödik osztályban. És a legerősebb. Ez még nem lenne baj, de kötekedik, verekszik - a lányokat sem kíméli - s persze a tanulásban sem jeleskedik. Helye a leghátsó sorban olyan, mint egy sziget: előtte, mellette nem ül senki. Tanárai szerint komoly viselkedési zavarokkal küzd, s mi tagadás, ők sem rajonganak érte. Érkezik azonban egy nevelőtanár, aki megkedveli. Azt állítja, Bradleyről, hogy érzékeny, jószívű gyerek, mi több szívesen hallgatja a fiú kitalált történeteit is, melyeket az iskolában mindaddig csak mint elképesztő hazugságokat emlegettek. Carla, az új nevelőtanár számára nem kétséges, hogy Bradley meg tud változni, ha van elég mersze hozzá. Kiállja-e Bradley ezt a kemény próbát? Erről ad számot ez a fordulatos, humoros, a gyerekek és az iskola világának közeli ismeretéről tanúskodó könyv, az író egyik legismertebb regénye. Tizenkilenc díjat nyert Amerika-szerte, melyeket fiatal olvasók szavazata alapján ítélnek oda.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Animus Kiadó
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 236
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 300 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-18
EAN 9789633244692
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Coco és a divat forradalma
-8%
Lena Johannson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €
Jane Eyre - Olvass velünk! (4. szint)
-8%
Charlotte Bronte
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
The Deal - Az üzlet - Off-Campus 1.
-8%
Elle Kennedy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
3-5-8 perces téli mesék - A legjobb magyar szerzőktől
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
PONS MAGYAR nyelvkönyv ukránoknak - online hanganyaggal - 10 lecke lépésről lépésre tanítja a hétköznapi magyar nyelvet.
-8%
Sántha Mária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Kalandos születésnap - Mulatságos történetek (új kiadás)
-8%
Geronimo Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Agykutatás egyszerűen - Ismerd meg a világ legbonyolultabb szerkezetét!
-8%
Reichardt Richárd
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,15 €
23,14 €
A benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia - Erős énkép három lépésben - Munkafüzet (új kiadás).
-8%
Stefanie Stahl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €