SZÁNTÓ DÁNIEL

REVANS - A SOROZATGYILKOSOK KÖZTÜNK ÉLNEK...

Alig pár év telt el Magyarország történetének legbrutálisabb gyilkosságsorozata óta, most mégis egy újabb borzalmas üggyel néz szembe az Országos Rendőr-főkapitányság. Egy fiatal nőt különös kegyetlenséggel gyilkoltak meg a saját otthonában. A holttest jobb lábát levágták, a kiérkező nyomozócsapat pedig tehetetlenül áll az eset előtt. Az egy éves kényszer-eltávozásból külföldről hazatérő Várnay Benett kénytelen csatlakozni a különítményhez, és a deviáns viselkedéséről elhíresült nyomozó hamar egy szövevényes bűncselekmény-sorozat útvesztőjének kellős közepén találja magát. Nincs gyanúsított, sem indíték, és nem egészen öt nappal az első után történik egy újabb gyilkosság, ami kísértetiesen hasonlít az előzőhöz. Ám a tettes ez alkalommal az áldozat bal lábát vágta le, ráadásul egy üzenetet is hagyott hátra, ami minden kétséget kizár: a fővárosban újra sorozatgyilkos szedi áldozatait. Benett tudja, hogy egyre fogy az idejük a következő gyilkosság megelőzésére, miközben bénítóan hat rá a felismerés: nem lehet a véletlen műve, hogy pont aznap követték el az első gyilkosságot, amikor hazatért. A régi sebek pedig egyre jobban felszakadnak. Az alvilág ura, akit a drogosok csak Sakálnak hívnak, egyre magabiztosabban birtokába veszi Budapestet, s már a rendőrség sem tud gátat szabni a nagyhatalmú kartell terjeszkedésének.

Nyelv magyar
Kiadó ATLANTIC PRESS /PÉCSI
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 432
Kötés típusa papír / puha kötés
EAN 9786155332968
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Vörös Pimpernel
-10%
Orczy Emma
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Édes, foszlós, kovászos - Különleges kelt tészták és péksütemények minden alkalomra
-10%
Déri Szilvia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
23,31 €
A balett /Mit? Miért? Hogyan? 32.
-10%
Doris Rübel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,08 €
Eszmék zsebkönyve
-10%
Frank Robin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
11,66 €
Drakula - Európa Kapszula Könyvtár
-10%
Bram Stoker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Kárrendezés
-10%
Vincze Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Angol tematikus szótár - szókincsbővítéshez
-10%
Szótár
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
Tanulok és színezek - Kifestő kicsiknek
-10%
Sylwia Kajdana
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,95 €
1,76 €