MAROS EDIT

ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

Három átlagos harmincas nő. Az egyik már régóta feleség és családanya; a másik bár egyedülálló, de odaadóan neveli a kisfiát; a harmadik gyönyörű, tehetős üzletasszony. Nem is lehetnének büszkébbek és boldogabbak. Látszólag. Tizenöt évvel ezelőtt egyforma esélyekkel léptek ki a nagybetűsnek nevezett életbe, a sors mégis különböző utakat tartogatott számukra. Kriszta, Eszter és Viki az érettségi találkozóra készülve idézik fel múltjuk legjelentősebb fordulópontjait, azokat az eseményeket, melyekre szívesen emlékeznek vissza, és azokat is, amelyek megbéklyózzák a jelent, sőt talán a jövőt is. Mindazt, amiről a hétköznapokban nem beszélnek, ami a látszat mögött lapul. A magyar valóságban játszódó történet főszereplői nem rendkívüli hősök, drámáik sem világméretű katasztrófák: olyasmik, amik akár az olvasó számára is ismerős események, érzések lehetnek. A könyv személyes hangvételű emlék arról, milyen volt gyermeknek lenni a nyolcvanas, kamasznak lenni a kilencvenes években, és hogyan váltak az ezredfordulót követően felnőtté a mai harmincasok - az a generáció, amelyben egy szabályozottabb korszak neveltetése csap össze a modern világ hol pozitívumot, hol negatívumot tartogató újdonságaival.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó STUDIUM PLUSZ
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 320
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 289 g
Méretek (Sz-M-H) 122-200-23
EAN 9786155611568
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az idő ajándéka - Kilenc perc 3.
-8%
Beth Flynn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Fergeteg - Misztikus thriller
-8%
Jozef Karika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
A Talizmán (új kiadás)
-8%
Stephen King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Tekints az ürességbe
-8%
Philip Fracassi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
15,00 €
Démoni örökség
-8%
Rachel Harrison
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,95 €
16,52 €
A vagyon - Blackwater 5.
-8%
Michael McDowell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Békés királyság
-8%
Jack Ketchum
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Az árvíz - Blackwater 1.
-8%
Michael McDowell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
13,25 €