STANISLAW LEM

SOLARIS

Kris Kelvin pszichológus megérkezik egy távoli égitest, a Solaris felszíne felett lebegő űrállomásra. A bolygót plazmaóceán borítja, mely élet, sőt különös intelligencia jeleit mutatja, de az emberek mindeddig sikertelenül próbáltak kapcsolatot teremteni vele. Kelvint senki sem fogadja az Állomáson, és a zavartan viselkedő dr. Snaut rejtélyes figyelmeztetésekkel próbálja megértetni vele, hogy veszély leselkedik rá. Még furcsább a merev és máskor mindig hivatalos Sartorius, aki be sem akarja engedni Kelvint a laborba, ahová elbarikádozta magát. A pszichológus lassan rájön az igazságra: az óceán őrületbe hajszolja a kutatókat, saját személyiségük legbelső, eltitkolt démonait szabadítva rájuk... A regényt először Borisz Nierenburg vitte filmre 1968-ban. Andrej Tarkovszkij Solaris-a 1972-ben készült, majd 2002-ben Steven Soderbergh is megfilmesítette a történetet. Michael Obst német zeneszerző hasonló címmel operát írt belőle. Stanislaw Lem műve olyan gazdag, sokrétű tudományos, filozofikus, különös művészi alkotás, mintha ezek a zseniális feldolgozások különböző regényekből készültek volna. Stanislaw Lem (1921-2006) a huszadik század legsikeresebb, legolvasottabb sci-fi-írója, művei negyvenegy nyelven jelentek meg a világon. 1973-ban elnyerte az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írók Szövetségének (SFWA) tiszteletbeli tagságát, de azt később -az amerikai sci-fi igénytelenségére tett kritikus megjegyzései miatt - visszavonták. Mikor remekművel kerül kapcsolatba az ember, hallani kezdi ugyanazt a hívó szót, amelyik a művészt is alkotásra késztette. (Andrej Tarkovszkij) Fordította: Murányi Beatrix

GLS

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 264
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 276 g
Méretek (Sz-M-H) 142-196-19
EAN 9789634052296
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Fiúkönyv - Kalauz a serdülőkorhoz
-8%
Nina Brochmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,40 €
27,05 €
Látogatás a hangok birodalmába S-ZS-CS - Fejlesztő élménytár a S-ZS-CS hangok automatizálásához, gyakorlásához
-8%
Szabó Szilvia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,40 €
11,41 €
Színország lovagja
-8%
Csóka Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,00 €
12,88 €
A kiemelkedően eredményes fiatalok 7 szokása (új kiadás)
-8%
Sean Covey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Hóvirágünnep
-8%
Bohumil Hrabal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
LOGICO Piccolo - Ismeretek: Az idő
-8%
Logico
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €
Ének a határtalanról
-8%
Weöres Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
A hófehér viharmadár - Most én olvasok! 2. szint
-8%
Kiss Judit Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €

Korábban megtekintett: