Carol Kelly-Gangi

Steve Jobs gondolatai /Mi építjük az egész kütyüt

Véleményem szerint a számítógép a legjelentősebb eszköz, amellyel valaha is előrukkoltunk. Olyan, mint egy kerékpár az elménk számára. Klikk. Bumm. Elképesztő! Nem kérdezheted meg csak úgy a fogyasztókat, mit akarnak, hogy aztán megpróbáld megadni nekik. Mire megépítenéd, addigra úgyis valami újat akarnának. Nincs más eszköz, amely felérne egy számítógép erejével és sokoldalúságával. És fogalmunk sincs, meddig fejlődhet még. Az élet hébe-hóba jól fejbe vág egy téglával, de el ne veszítsd a hited. Három alma változtatta meg a világot: az első elcsábította Évát, a második ráesett Newton fejére, a harmadik pedig, harapással az oldalán, Steve Jobs felajánlásával jutott a világ birtokába. Mert akik elég őrültek, hogy azt higgyék, meg tudják változtatni a világot, azok valóban meg is teszik.

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 155
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 226 g
Méretek (Sz-M-H) 125-205-15
EAN 9789632673264
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Tolvajok hercegnője - Disney - Sorsfordító történetek
-10%
Mari Mancusi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?
-10%
Annet Huizing
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,30 €
Szabó Lőrinc - Válogatott versek - Talentum Diákkönyvtár
-10%
Szabó Lőrinc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,20 €
5,58 €
Lovak és pónik /Mit? Miért? Hogyan? 13.
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
Ölel, Margot
-10%
Meri Valkama
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Kulka
-10%
Gyárfás Dorka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,48 €
Pókember - Marvel Noir 2 (képregény)
-10%
David Hine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
VITAMINIPAR - Egy vegyészmérnök bennfentes információi és tanácsai a jó termékválasztáshoz
-10%
Dr. Bíró Szabolcs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,20 €
15,48 €