Lackfi János

Ikertükör /Élő versek - utazás a világ körül

Húsz kortárs vers a világirodalomból Szabó T. Anna és Lackfi János kísérő szövegeivel két költő, egy nő és egy férfi, Szabó T. Anna és Lackfi János tart tükröt egymásnak, a kortárs költészetnek és nekünk. A kötet válogatás a Képmás magazin évek óta futó népszerű sorozatából. Egy-egy vers mindössze pár versszak, pár sor. Gyorsan lenyelhető költészetpirulák mindennapi használatra, de hatásuk hosszan tart, akár a meggyőzően reklámozott új generációs vitaminé. Maradjunk abban írja Lackfi János bevezetőjében hogy napi többször, bő vízzel. Hogy csipet fűszerrel megbolondítjuk. Hogy lőtt, szúrt, vágott lelki sebre rátapasztva. Hogy társ a bajban. Hogy a nehéz napokon is. Hogy most és mindörökké. Szabó T. Anna pedig így invitálja az olvasókat a kortárs irodalomban tett világutazásra: Igen, tudom, hogy a modern költészet megborzongatja az olvasókat egy részük azért borzong, mert megérti, a másikuk meg azért, mert borzad tőle, érthetetlennek látja első pillantásra. Mégis azt javaslom, olvassunk és gondolkozzunk együtt. Szám Kati

Nyelv magyar
Kiadó Pult Kft.
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 90
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 374 g
Méretek (Sz-M-H) 175-225-10
EAN 9789638945020
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szonja ügynök
-9%
Ben Macintyre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Nagy rajziskola mindenkinek
-9%
Walter Foster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
A János vitéz-kód (új kiadás)
-9%
Szabó Borbála
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
Pom Pom meséi /Bátor Tintanyúl
-9%
Sajdik Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
Egy zizi naplója 11. - Cserediák
-9%
Rachel Renée Russell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,33 €
Utas és holdvilág - Ifjúsági könyvek
Szerb Antal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
Királyi vérvonal /Kolumbusz - Egy trónörökös második élete
-80%
Nemere István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
1,95 €
Irodalmi szemle 2023/3
-9%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,28 €