ROBERT KIRKMAN

THE WALKING DEAD - ÉLŐHALOTTAK 4.

Naponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünk? Mikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunk? És tényleg szükségünk is van mindarra, amit akarunk? Most azonban minden megváltozott. Az anyagias, léha fogyasztói lét helyébe a túlélés és a felelősség lépett. Rettenetes járvány söpört végig a bolygón. Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak. Hónapok alatt összeomlott az emberi civilizáció. A társadalomnak vége. Kihaltak a boltok. Nem hoz levelet a postás, üresen sistereg a tévé. Meg kell próbálnunk végre tényleg élni - egy halottak által uralt világban

GLS

Nyelv magyar
Kiadó BOOKS & STUFF BT.
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 136
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 358 g
Méretek (Sz-M-H) 159-240-8
EAN 9786158040754
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Igazából vége, csak nem vettük észre - A megsebzett gyermekkor hatása a párkapcsolatra
-8%
Hoffmann Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Momo (új fordítás)
-8%
Michael Ende
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
I Was Born For This
Alice Oseman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
Bori és a piros bringa - Barátnőm, Bori 8.
-8%
Eva Wenzel-Bürger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,59 €
Közelebb önmagunkhoz - Önismereti gyakorlatok a gyermekkori sérülések feldolgozásától az önbecsülés megerősítéséig - Kártyák
-8%
L. Stipkovits Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
48,85 €
44,95 €
Karrier és család
-8%
Claudia Goldin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,00 €
35,88 €
33 mese a legkisebbeknek
-8%
Boldizsár Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Első kertem - Kíváncsi kertészpalántáknak
-8%
Livi Gosling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,65 €