Üdvözlet a kontinens belsejéből

Schein Gábor tizedik verseskötetét gondolatilag a 2014-ben megjelent Esernyők a Kossuth téren esszékötetéhez kapcsolja, hogy a politikai közösség újragondolására, a közös politikai képzelet megújítására sarkallja olvasóit. Eközben azonban hangja és nézőpontja személyes marad, a hétköznapi élettények apró tégláiból építi fel azt a magaslatot, ahonnan tágas térségekre látni. Egy kivételesen nehéz élethelyzetben, a halálos betegséggel folytatott küzdelem hónapjaiban született versei azért illeszkednek természetes módon költészete egészébe, mert az enélkül is a léttel való szembenézéssel vívódik. A gyomok a külvárosokban gyökereikkel átfúrják a betont, de a körutakon éjfél után is járnak a villamosok, és a mentőautókkal még nem a gyilkosok menekülnek. Van tehát ok a nyugalomra. Akármi történjék, a sínek zenéje soha sem változik, és akinek nincsen ágya, az eső is csak azt veri. Meg a virágokat az emlékmű talapzatán. A bronzmadár karmai közül senki sem tépheti ki a kardot. Az idő törvénye, mint a szeleké: mindegy honnan, csak fújjon. Ha lapot küldesz innen, mást ne írj! És ne áruld el a város nevét sem! A bunkerekben reggelig már kihúzzuk. Acementlapok odakint neonfényben ragyognak.