Danielle Steel

Kaleidoszkóp

A gyönyörű francia nő és a ragyogó tehetségű amerikai színész a háború sújtotta Párizsban ismerkedik meg egymással. Szerelmük úgy indul, mint egy tündérmese, ám végül tragédiába torkollik. Árván maradt három gyermeküket elszakítják egymástól. A kicsi Megant egy jómódú család fogadja örökbe, s felnőve orvos lesz az Appalache-hegység falusias vidékén. Alexandra dúsgazdag környezetben nevelkedik fel, majd egy nagy hatalmú emberhez megy feleségül, aki mindennél büszkébb saját és felesége arisztokrata származására. Hilary, a legidősebb testvér emlékszik mindannyiukra, s a tragédiára is, amely elszakkította őket egymástól. A munkába menekül és magánéletét feláldozva rendkívüli karriert épít fel magának. Arthur Patterson halálos ágyán magánnyomozót fogad, hogy megtalálja és újra összehozza a testvéreket. A lányok szüleinek egyetlen barátjaként ugyanis anak idején semmit sem tett, hogy együtt tartsa a gyerekeket, s emiatt egész életében bűntudat gyötörte. A nyomok a divatos New York-i társaságtól a bostoni külvárosokig, az elegáns párizsi szalonoktól az appalache-hegységig vezetnek. A három nővér végül újra egymásra talál. De szembesülnek egy döbenetes erejű titokkal is, amelynek birtokában nem könnyű folytatni életüket.

Nyelv magyar
Kiadó *Maecenas Kft.
Megjelenés éve 2003
Oldalak száma 376
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 250 g
Méretek (Sz-M-H) 121-200-25
EAN 9789632030937
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az finom lesz! - Minden, ami Csengetett, Mylord?
-10%
Turi Márton (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €
Győztesek
-10%
Fredrik Backman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Szandra és a sulikezdés
-10%
Balázsy Panna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
EB-KALAUZ 2024 - A magyar szurkolók nélkülözhetetlen kézikönyve
-10%
Baumstark Tibor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Veled az úton - Gyógyító üzenetek daganatos betegségből gyógyulóknak
-10%
Mosza Diána
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,45 €
29,21 €
Rév Fülöp (8. kiadás)
-10%
Jeney Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Őfelsége pincére voltam (új kiadás)
-10%
Bohumil Hrabal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
13,86 €
Állatfarm /Kemény
-10%
George Orwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €