KÁLLAY MIKLÓS

BORÁSZATI KÉMIA

A ?borászati kémia az élelmiszer-kémia, illetve az élelmiszer-biokémia speciális részterülete. Elsőrendű feladata a szőlő, illetve a must mint alapanyag, valamint a bor mint végtermék kémiai összetételének vizsgálata, továbbá azoknak a bonyolult folyamatoknak a tisztázása, melyek során egy gyümölcsléből – a mustból – összetételében, technológiai viselkedésében és hatásában merőben más, új „anyag”, a BOR keletkezik. Ilyen értelemben tehát a borászati kémia meglehetősen analitikaigényes, eredményei egyenes arányban állnak az élelmiszer-analitika fejlődésével. A borászati kémia sohasem öncélú, eredményei minden esetben a technológia jobbítását kell, hogy célozzák, amelynek végterméke a szőlő értékes anyagait az adott kor ízlésvilágának megfelelően megőrző, az erjedés és az érlelés során keletkező új összetevőkkel kiegészítő BOR. Kállay Miklós közel 40 éves kutatói, oktatói tevékenysége folytatása annak a nemzetközi borkémiai trendnek, melyet hazánkban a 60-as években Ferenczi Sándor munkássága alapozott meg. A Borászati kémia szerves része annak a trilógiának, amelyet Eperjesi Imre: Borászati technológia és Magyar Ildikó: Borászati mikrobiológia című munkája alkot. Reményeink szerint nemcsak a felsőfokú tanulmányokat folytatók, de a szakterület művelői számára is hasznos lehet.

Nyelv magyar
Kiadó MEZŐGAZDA KIADÓ
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 206
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 480 g
Méretek (Sz-M-H) 177-245-16
EAN 9789632865720
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Jóga egész évben - Gyakorlatsorok, meditációk és rituálék minden évszakra
-10%
Kassandra Reinhardt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €
Lingea kínai társalgás /Szótárral és nyelvtani áttekintéssel
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
A fülemüle kastélya
-10%
Sonia Velton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A győztesek gondolkodása - Szabadítsd fel elméd erejét, hogy még ma elkezdhesd élni a legjobb életed
-10%
Lewis Howes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,25 €
20,03 €
Az idők végezetéig - Kingsbridge-sorozat II. (új kiadás)
-10%
Ken Follett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
26,51 €
Fermentárium - Erjesztési napló
-10%
Király Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,42 €
Abc betű memória kártya
-10%
Kártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,25 €
3,83 €
ZSEBREJTVÉNY SZUDOKU KÖNYV 51.
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €