Grecsó Krisztián

Tánciskola

A Tánciskola nem konkrét hely, ahol – mondjuk – tangózni tanulnának Grecsó Krisztián új regényének hősei. A Tánciskola miliője nem valóságos tér, mert ahol elhiszik, hogy a permetezőből néhány hajtásra zenegép lesz, és a régi melódiákkal visszatér a múlt is, ott bizonyára bolondok élnek. Vagy talán mégsem egészen? Lehet, hogy akarni kell a csodákat, képesek vagyunk megálmodni a vonatablakból elsuhanó Magyarországot, és ez az akarás, a mágia iránti vágy a méltóság megőrzésének egyetlen eszköze?
Grecsó egy mágikus, fülledt alföldi világot álmodik, amelyben minden olyan lehetetlenül ismerős és valóságos. Egy jogászi pályája elején lévő fiatalember a Viharsarok egy ismeretlen városába kerül; kísértések, csodák, borzalmak, nők és a halál közelébe. Dr. Voith József nem tudja, hogy ördögi dolog kavarodik-e fel a mélyből, vagy csak a hétköznapok könyörtelen üteme fodrozza a felszínt. A kusza szerelmek és a drogos bódulat zavarossá tesz számára mindent. Rajongva imádott nagybátyjához fordulna, de egyre inkább úgy érzi, rossz helyen jár.
A nagysikerű, több nyelven megjelent Isten hozott szerzője ízesen, humorral és nagy szívvel mesél. A Tánciskola egy generáció, egy világ, egy rejtély és egy dilemma varázslatos regénye.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Magvető Kiadó
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 332
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 432 g
Méretek (Sz-M-H) 133-203-25
EAN 9789631435528
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Dark Ivy - Amikor zuhanok
-8%
Nikola Hotel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
So Not Meant To Be - Mégis egymásnak teremtve? - Cane Fivérek 2.
-8%
Meghan Quinn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Egy zizi naplója 12. - Szívbaj: egy nem túl titkos szerelmi háromszög meséje
-9%
Rachel Renée Russell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Piper története - Kölyökmese
-8%
W. Bruce Cameron
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
A Lincoln Highway
-8%
Amor Towles
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,30 €
20,52 €
Outlander 9/1 - Mondd meg a méheknek, hogy nem térek vissza (puha)
-8%
Diana Gabaldon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Bulldozer - Buldózer
-8%
P. Dangelico
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,98 €
The Predator - A ragadozó - A sötétség univerzuma 1.
-8%
RuNyx
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: