BABA DUNYA UTOLSÓ SZERELME

Alina Bronsky regénye történelmi tényen alapul. Évekkel a csernobili reaktorbaleset után a hatvan éven felüliek saját felelősségükre visszaköltözhettek a súlyosan sugárszennyezett falujukba. Baba Dunya is a Csernobil-hazatérők egyike. Az egykori ápolónő sorstársaival ott folytatja a régi életét, ahová az emberek többsége - a Geiger-számlálók pittyegésétől és a vadon termő gyümölcsök sugárfertőzöttségétől tartva - a lábát se tenné be. Ott, ahol Baba Dunya él, nincs vezetékes víz, az áramellátás kiszámíthatatlan, és az ember csak akkor eszik zöldséget, ha a saját kertjében megtermeli. Viszont a madarak éneke olyan hangos, mint sehol máshol, és a pókok extra méretű hálókat szőnek. Baba Dunya emlékeiben megjelennek a reaktorbaleset részletei, és borzalmas, sem embert, sem állatot nem kímélő következményei is. De felszínre tör a régmúlt is, kétgyermekes anya küzdelmei a megélhetésért és a gyerekeiért… Alina Bronsky hol megnevettet, hol pedig könnyeket csal a szemünkbe. Története felkavaró és elgondolkodtató. A regény úgy mesél a szörnyűségekről, hogy közben a túlélésre tanít, egy olyan kor üzenetét hordozva, ahol az élet apró örömei még közösségeket összetartó erőnek bizonyultak.