NEDIM GÜRSEL

ALLAH LÁNYAI

Lát, Uzza és Manát: mindhárman nagy tiszteletnek örvendő bálványok, ők Allah lányai. Ám egyszer csak jön valaki, és örökre megváltozik az életük. Milyen sorsot szán nekik az utolsó próféta? És milyen lesz az új hit, amely megfosztja őket rangjuktól és szeretett híveiktől? Az Allah lányai egy félárván maradt, nagyszüleivel felnövő gyerek szemén keresztül mutatja be az iszlám előtti Arábia hiedelemvilágát, az egyistenhit kialakulását és Mohamed próféta történetét. A legendákkal átszőtt, sokszólamú elbeszélés varázsszőnyege hol a Korán megjelenése előtti mítoszok világába, hol a középkori dervisek misztikus történeteibe, hol a Nagy Háborúban arabokkal küzdő nagyapa vívódásaiba, hol pedig egy hittől megbabonázott kisgyermek mindennapjaiba repíti az olvasót, bemutatva, hogy iszlám lényegesen sokrétűbb és bonyolultabb vallás, mint azt sokan - köztük a szerzőt perbe fogó fanatikusok - képzelik. Kezdetben nem volt Ige, nem bizony. Kezdetben ez a homoktenger volt, ezek a kövek, és a felhőtlen, tiszta kék égen a perzselő napsütés. Kezdetben a felhő volt, az eső, a hegyek és a csillagos ég. Minden élettelen létezőnek hangja és lelke volt. Az Ige csak utána jött… NedimGürsel (1951) 1980 óta Párizsban él, kortárs török irodalmat oktat a Sorbonne-on. Hazájában többször beperelték - és mindannyiszor felmentették - művei miatt. A 2008-ban megjelent Allah lányai című regénye után vallásgyalázás vádjával idézték bíróság elé. 2004-ben a francia köztársasági érdemrend lovagi fokozatával tüntették ki.

Nyelv magyar
Kiadó LIBRI KIADÓ
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 316
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 452 g
Méretek (Sz-M-H) 123-203-
EAN 9789633103265
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek
-9%
Rényi Ádám
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Ezentúl lesz banán - Novellák a rendszerváltásról
-9%
Válogatás
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,92 €
Hipnózis 6-kor - Abszurd terápiák az utcán, a konyhában és a hálószobában
-9%
Tisza Kata
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Szex a nappaliban
-9%
Hazai Attila
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Pacsirta - Klasszik magyar
-9%
Kosztolányi Dezső
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Vele tűrök, vele szenvedek - 38 történet kapcsolatokról és egyéb zűrökről
-9%
Fiala Borcsa
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Beűzetés a Paradicsomba - Igaz mesék
-9%
Dobray Sarolta
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Ecet és méz - Novellák, embermesék, 21. századi abszurdkák
-9%
V. Kulcsár Ildikó
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €