ILOSVAY FERENC

JÓ VADÁSZATOT!

Ilosvay Ferenc (1914-1990) író, újságíró, lapszerkesztő volt, nyírségi földbirtokos családból származott. Publicistaként A reggel és a Pester Lloyd című folyóiratoknál dolgozott. Diplomáját mezőgazdasági és állatorvosi karon szerezte, így néhány évig állatélettani és erdészeti kutatóintézetben is tevékenykedett. 1944 őszén háborúellenes magatartása miatt a Gestapo letartóztatta és Dachau majd Buchenwald koncentrációs táboraiban raboskodott. A háború után a Szabad Szó munkatársa lett, majd az Erdőgazdasági Kutatóintézetben dolgozott, de klerikális és szovjetellenes vádak miatt a kommunista munkatáborokkal is volt alkalma megismerkedni. 1953-ban kiszabadult, és a gemenci vadrezervátum vezetője lett. 1956-ban Pesten részt vett a forradalomban, harcolt a Széna téren, s közben szerkesztője lett a Hétfői Hírlapnak, ezért 1957 elején nyugatra menekült. 1959-től egészen haláláig a Münchenben megjelenő Nemzetőr állandó munkatársa volt, s ezekben az évtizedekben bontakozott ki igazán szépirodalmi munkássága. 1967-ben megnősült, feleségével felváltva Bécsben és Stájerorsztágban éltek. Közben sokat utaztak, vadászszenvedélyét követve többször megfordultak Kenyában, az afrikai szavannák csodálatos paradicsomában is. Jó vadászatot! című művét még 1943-ban írta Nagykállón. A könyv hűen ábrázolja a szabolcsi vadászparadicsomot, melyet személyes élményei tesznek még színesebbé. A szabolcsi homok uralta vadászmezők nagyszerűségét rendkívül olvasmányosan tárja az olvasók elé, miközben nyulat, rucát, foglyot, fürjet, vadgalambot, rókát, fácánt, ludat, sőt fülesbaglyot is puskavégre kap. Írásai Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán és Fekete István műveivel mutatják a legtöbb rokonságot.

Nyelv magyar
Kiadó LAZI BT.
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 224
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 312 g
Méretek (Sz-M-H) 148-203-21
EAN 9789632673257
Szállítási idő Boltban - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Outlander 1. - Az idegen /Puha
-8%
Diana Gabaldon
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Aranykanál
-9%
Jessa Maxwell
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
A lápkirály lánya
-8%
Karen Dionne
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
10,75 €
9,79 €
Tündöklő lányok (filmes borító)
-8%
Lauren Beukes
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,79 €
Boldog család
-8%
Jackie Kabler
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
Tűzgyújtó (új kiadás)
-8%
Stephen King
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
A boszorkány lánya - DIANA GABALDON rejongóinak
-8%
Paula Brackston
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,84 €
Halálos játszmák - élnyomott - Next Generation Könyvek sorozat
-9%
Diana Urban
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
16,79 €