Joan Didion

A mágikus gondolatok éve

Joan Didion évtizedek óta a Nobel-díj várományosa, minden egyes új regényének megjelenése esemény, a tényirodalom körébe tartozó könyvei pedig az ezredvégi amerikai műveltség csúcsteljesítményei. Didion egész életét meghatározta házassága, amelytől ebben a drámai kötetben búcsúzik el. A mágikus gondolatok éve a férje halálát követő tizenkét hónapról szóló memoár, a gyászév intim és pulzálóan eleven krónikája. Didion fiatalon ismerkedett meg későbbi házastársával, John Gregory Dunne-nal, aki tíznél is több regényt és számos filmforgatókönyvet írt. Együtt utaztak, együtt dolgoztak, együtt gondolkodtak. Ennek a szimbiózisnak vetett véget John halála, amely egy szempillantás alatt érkezett el, váratlanul, miközben éppen vacsorához készültek kettesben. A haláleset időpontjában Didion és Dunne lánya kómában feküdt a kórházban. Joan Didiont mégsem zúzta össze a tragédia: mágikus gondolataival a saját hajánál fogva húzta ki magát a kétségbeesés mélységeiből. Szívbe markoló számvetése éppen annak bizonyítéka, hogy a legsúlyosabb megrázkódtatások idején is van vigasz, és Didion számára ezt az írás, a gondolkodás, a kultúra jelentette. 2007-ben Didion ezzel az azóta már klasszikussá vált, nagyhatású művével nyerte el az amerikai Nemzeti Könyvdíjat.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 246
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 268 g
Méretek (Sz-M-H) 145-198-18
EAN 9789634056775
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Sün Balázs /Leporelló (új rajzokkal)
-8%
Szőnyi Gergely
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,50 €
8,74 €
Magyar kártya - Plasztik
-8%
Kártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
A csillagok világa (új kiadás)
-8%
Vámos Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Karácsony - Gumis lapozó §K
-8%
Rusznák György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
Dublin - Marco Polo (új kiadás)
-8%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
A könyvesbolti macska kilenc élete (éldekorált)
-8%
Ucugi Kentaro
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Lisszabon - TOP 10
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Új-Zéland - Lingea felfedező /A legjobb városnéző útvonalak összehajtható térképpel
-8%
Utikönyv és térkép
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,77 €

Korábban megtekintett: