Zulejka kinyitja a szemét

1930 telén egy eldugott kis tatár faluban Zulejka végzi mindennapos munkáját, mindenben engedelmeskedve idős, a kegyetlenségig szigorú férjének. Megismerték már az új, ?kommunista? rendszer minden borzalmát, éheztek, tűrték a megaláztatást mint parasztok és mint tatárok ? de ha fogcsikorgatva is, mindig összeszedték magukat. Tehát ?kulákok?. Most újra a ?vörös hordát? várják rettegve? és az újabb csapás minden eddiginél pusztítóbb. Zulejkát kitelepítettek százaival együtt marhavagonban indítják el a mindenkori száműzöttek útján Szibéria felé. Egyszerű parasztemberek, leningrádi értelmiségiek, ?néhai uraságok? és köztörvényes bűnözők, muszlimok és keresztények, pogányok és ateisták, oroszok, tatárok, németek, csuvasok gyűlnek össze az Angara partján, ahol napról napra kell kiharcolniuk élethez való jogukat a tajgával és a könyörtelen államhatalommal szemben. Zulejka az elképzelhetetlenül zord körülmények között, ott, ahová Allah keze talán nem is ér el, hiába imádkozik hozzá, jóformán rabszolgasorban tengődve találja meg igazi női énjét: szerelmes lesz, anya, vadász? szabad ember, egyenrangú a férfiakkal.