Szijj Ferenc

Növényolimpia

Növényolimpiát rendeznek Magyarországon, de az is lehet, hogy időközben lefújták - erről különböző emberek különbözőképp vélekednek ebben a könyvben, amelynek névtelen főhőse gyanús üzelmekbe keveredik a temetőben, miközben csak egyik ismerősének próbál segíteni egy újratemetés ügyében. A gyanús üzelmek egyike kifejezetten sok pénzt ígér, csak meg kell találni egy férfit, aki vagy él, vagy már meghalt, kezdetben nem lehet biztosan tudni. De a főhős egy másik vasat is tart a tűzbe: kormányfőtanácsos barátja régi ígérete szerint zsebből fizet majd valami különleges ötletért, amely ország-világ számára hirdetni fogja a kormány nagyszerűségét. Csakhogy mindeközben ott van a múlt, amely lépten-nyomon feljön, mint a talajvíz, és elárasztja a jelent: egy régi nő, egy állítólagos barát, két államvédelmis és az említett kormányfőtanácsos, aki a múltban még nem az volt, hanem épp az ellenkezője. Szijj Ferenc regénye meglepően humoros és megdöbbentően abszurd látomás a mindennapok küzdelmeiről és a hivatalok packázásairól. A poszthumán vízió azonban valójában egy nagy realista regényt takar.

Nyelv magyar
Kiadó Magvető Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 332
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 488 g
Méretek (Sz-M-H) 145-197-21
EAN 9789631435269
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Blues egy fekete macskáért - Trubadúr Zsebkönyvek 50.
-10%
Boris Vian
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
A lassított foci - Dombontúli mesék 1.
-10%
Lackfi János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
A villamos
-10%
Kovács Tamás György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A delta
-65%
Tony Park
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,35 €
3,25 €
Mielőtt elalszol (3. kiadás)
-10%
Linn Ullmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Boribon, merre jársz? (új kiadás)
Marék Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
Ébredő Föld
-10%
Orson Scott Card
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
A kormányzó /Horthy 2.
-10%
Nemere István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €

Korábban megtekintett: