Havasréti József

Nem csak egy kaland

A Nem csak egy kaland a 2014-ben megjelent Űrérzékeny lelkek folytatásaként fogható fel, de önmagában is jól olvasható és érthető történet. A cselekmény 1973-ban, Budapesten játszódik, amikor egy pszichiáterekből és biokémikusokból álló kutatócsoport az általuk kifejlesztett tudatmódosító anyagot teszteli, több kísérleti személy bevonásával. (A regény tudománytörténeti háttere a Szára István pszichiáter és munkatársai által az ötvenes-hatvanas években ténylegesen végzett kísérletsorozathoz kapcsolódik, néhány motívumot feldolgoz az akkoriban publikált orvosi szakirodalomból, de természetesen a valóságban semmiféle, a regényben említettekhez hasonló esemény nem történt.) A kutatócsoport tagjai részben az előző regényben már megismert szereplők: Aron Suler, a sztálini idők Moszkvájában hírnevet szerzett, majd bebörtönzött orosz-szovjet pszichiáter, aki rejtélyes körülmények között bukkan fel Budapesten; Nyírő és Gutmann magyar orvosok, és még több más személy. A csoporton belül feszültségek alakulnak ki, a szereplők eltérő céljai és (olykor önmaguk előtt sem világos) titkos, belső motivációik miatt.
A regényben mellékszereplőként feltűnnek a hetvenes évekbeli budapesti underground művészet egyes szereplői, egzaltált kulcsfigurái, hangsúlyozva a történet azon dimenzióját, mely szerint e kísérletsorozat a benne résztvevők számára messianisztikus kitörést jelentett a kommunizmus sivár és szürke valóságából, és valamiféle "kozmikus utazás", "okkult megismerés", illetve a vallási üdvözülés bizarr lehetőségét is magába foglalta.

Nyelv magyar
Kiadó Magvető Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 280
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 484 g
Méretek (Sz-M-H) 140-215-20
EAN 9789631435344
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Emberi játszmák - GABO Pszichológia
-10%
Eric Berne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Zserbó 2. - A háború tengerén
-10%
Karády Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
Az ifjú Mungo
-10%
Douglas Stuart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Manga hősnők - Színezőkönyv - Kreatív kikötő
-10%
Vera Ma
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Iron Flame - Vasláng (fekete élfestés)
-12%
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
31,73 €
Milyen gomba ez? - 170 gomba egyszerű meghatározása /Kis természetkalauz
-10%
Marcus Flück
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Lingea dán nyelvtani áttekintés - Praktikus példákkal
-10%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Easy Reading
Antalffy Enikő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €