Kepes András

Világkép - Bővitett, új kiadás

Bejrútban, Buenos Airesben és később Amerikábanegy komcsi országból érkezett, vicces, idegen srác voltam,itthoni kamasz barátaim szemében pedig a furaf ú, aki Beatles-számok helyett argentin szambákatpenget a gitárján. Idegenben büszke magyar voltam,itthon pedig egyike azoknak, akik elhitték, hogyez a Nyugat és Kelet között ingázó Kompországmár Európa. Ahogy Ady írta száz éve. Azóta minthaEurópa és a világ is egyre jobban ingázna. Keresnéa helyét. Úgy éreztem, nekem is újra végig kell gondolnommindazt, amit eddig életről és halálról, szeretetrőlés gyűlöletről, szerelemről és családról, hitről ésrítusokról képzeltem. De még a hétköznapokról: evésről,ivásról, öltözködésről, lakókörnyezetünkről is.Humorral, könnyedén, nehogy megijesszem magam. Tudom, végső válaszok nincsenek, csak végső kérdések -ez a könyv is csupán amolyan szubjektív világpillanatkép. Egy másik kultúrába érkezve a félreértések és az atrocitások egy része abból is fakad, hogy az idegen nem ismeri fel a jeleket. Wayaman, az idős amazonasi indián például képtelen volt megérteni, hogy ha az antropológia szakos diáklányok olyan kedvesek vele, simogatják, puszilgatják, akkor miért nem akarnak vele a függőágyba is menni.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 376
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 412 g
Méretek (Sz-M-H) 137-210-
EAN 9789634332008
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A legelső készletem - Karácsony §K
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Repülő angyalok
-11%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Torzonborz megjavul (6. kiadás)
-11%
Otfried Preussler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Sajógömör
-11%
Gömöri Kovács István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,00 €
5,34 €
Már 5 éves vagyok
-11%
Carola Von Kessel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,88 €
Fényes telehold van
-11%
Fazekas Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
4,94 €
Gumis lapozó - Dinoszauruszok
-11%
Rusznák György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,73 €
Berci nem megy el idegenekkel - Barátom, Berci 13.
-11%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,48 €

Korábban megtekintett: