JAKAB ANDRÁS
HEGYMENET
,,Megvan, és itt olvasható a bizonyíték arra, hogy a magyar elit képes szembenézni az ország problémáival, sőt kiutakat is képes megjelölni. Ez a kötet tematikáját tekintve igen nyomasztó is lehetett volna - ehelyett számomra az utóbbi idők leglelkesítőbb olvasmánya lett: a középgeneráció üzenete a magyar fiataloknak arról, hogy érdemes itthon maradni. Egy társadalomtudományi hátterű vízió az ország helyzetéről és jövőjéről, amely a közvéleménynek és a döntéshozóknak is igen hasznos lehet. Chikán Attila közgazdász, akadémikus ,,Magyarország mai helyzetében fontos az állapotfelmérés és önképünk tisztázása. A tudomány megteszi a magáét, ez a stílusában és megközelítésmódjában is sokszínű kötet viszont inkább a nagyközönségnek szól, s a közérdekű kérdések széles körét öleli föl a népesedéstől a bankrendszerig, az oktatástól a külpolitikáig és így tovább. Az ország sorsát meghatározó súlyos kérdések megértéséhez és megoldásához akarnak segítséget nyújtani a szerzők. Egyes esetekben az eredmény a kijózanodás, az illúziók elvesztése. Más témákban pontos technikai javaslatot kapunk a kiútra, ismét máshol a lehetséges forgatókönyveket vázolja a tanulmány. A tőmondatokra zsugorodott propaganda, a közhelyekre és indulatokra építő közbeszéd korában küldetésük van a gondolkodásra serkentő könyveknek. Sólyom László jogász, akadémikus ,,Szédítő a kötet igényessége. Nem tudnék megnevezni a mai magyar társadalmat érintő olyan fontos kérdést, amellyel a kötet ne foglalkozna mintaszerű interdiszciplinaritással. Ráadásul szinte valamennyi fejezet több tudományágat ötvöz. Szelényi Iván szociológus, akadémikus

Nyelv | magyar |
Kiadó | OSIRIS KIADÓ |
Megjelenés éve | 2017 |
Oldalak száma | 468 |
Kötés típusa | karton /keménytábla |
Súly (g) | 840 g |
Méretek (Sz-M-H) | 163-243-30 |
EAN | 9789632762869 |
Szállítási idő | Nem elérhető |