ROBERT KIRKMAN

THE WALKING DEAD ÉLŐHALOTTAK 7. KÖTET - VIHAR ELŐTTI CSEND

aponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünk? Mikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunk? És tényleg szükségünk is van mindarra, amit akarunk? Most azonban minden megváltozott. Az anyagias, léha fogyasztói lét helyébe a túlélés és a felelősség lépett. Rettenetes járvány söpört végig a bolygón. Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak. Hónapok alatt összeomlott az emberi civilizáció. A társadalomnak vége. Kihaltak a boltok. Nem hoz levelet a postás, üresen sistereg a tévé. Meg kell próbálnunk végre tényleg élni - egy halottak által uralt világban.

Nyelv magyar
Kiadó BOOKS & STUFF BT.
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 136
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 354 g
Méretek (Sz-M-H) 155-240-10
EAN 9786158072816
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A csakrák bölcsessége jóskártya - Spirituális útmutató életed megváltoztatásához (új kiadás)
-9%
Tori Hartman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,34 €
A Dance With The Fae Prince - Tánc a Tündérherceggel (éldekorált)
-9%
Elise Kova
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,34 €
Melegszívű fegyelmezés - Kisgyerekkortól kamaszkorig
-11%
Kim John Payne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,51 €
Vidám kifestő a csibével - Matricás óvoda
-9%
Kifestő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,60 €
1,46 €
Hogyan ne legyen szívás a munka? - Őszinte jótanácsok mindenkinek, aki dolgozik
-9%
Carina Maggar
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Bogyó és Babóca rolleren
-9%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,60 €
Mancs Őrjárat: Az én memóriakönyvem - Menő memóriakártyákkal
-9%
Memóriakönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Az Apollo-gyilkosságok
-9%
Chris Hadfield
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €