MADERSPACH VIKTOR

Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig

Maderspach Viktor Erdély szülöttje volt, valamikor hatalmas birtokok ura, hiszen a Zsil völgyének vidéke, a Retyezát és a Páreng-havasok jó része a Maderspach-birtokhoz tartozott. Ebben az elhagyatott vadon világban nőtt fel, itt szívta magába a természet iránti szeretetet, és itt tanulta meg, mit jelent a szabadság, mit jelent imádni a szülőföldet. Az első világháború kitörésekor az elsők között jelentkezett harctéri szolgálatra, a háborúban merész és rendkívüli megbízatásokat hajtott végre. Amikor 1916 augusztusának legvégén Románia megtámadta Erdélyt, Maderspach Viktor – aki éppen odahaza volt szabadságon – kieszközölte, hogy ne kelljen visszatérnie az ezredéhez, s mint a terepet kiválóan ismerő felderítő, önkéntes katonákból szervezett vadászezredével részt vett a betolakodók ellen vívott súlyos harcokban. Az igazi gerilla harcmodort követő, mindenre elszánt csapatával végrehajtott sikeres akciói nagyban hozzásegítették a hadvezetést ahhoz, hogy gyorsan és csúfosan visszaszorítsák Erdélyből a hódítókat, majd Bukarest elfoglalása után a demoralizált ellenséget a Fekete-tengerig üldözzék. Maderspach Viktor könyve ennek az időszaknak a személyes történelmét beszéli el. Az olvasmányos írás értékes forrásanyaga az I. világháború történeti kutatásainak. A műből a háború „természetrajzát” a hivatalos történetírásnál jóval plasztikusabban, őszintébben ismerhetjük meg, nem csak azokra a mozzanatokra tér ki, amelyek a borzalmakat példázzák, hanem megmutatja a világháború mindennapjainak élményeit, lehetséges pozitívumait is. Nem utolsó sorban pedig a könyv felmutatja egy kiváló képességekkel rendelkező rendkívüli ember sziklakemény jellemét, izzó hazaszeretetét és roppant eredeti személyiségét.

Nyelv magyar
Kiadó LAZI BT.
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 250
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 392 g
Méretek (Sz-M-H) 150-215-20
EAN 9789632673479
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Mazsola olvasónapló
-10%
Nagy Zoltánné Csilla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,00 €
Pofonegyszerű, Stilton! - Nyomozni hív Sherlocco (2. kiadás)
-10%
Geronimo Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €
Az Omegák (képregény)
-10%
Tom King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,37 €
Keserédes - A bánat és a vágyakozás gyógyító ereje
-10%
Susan Cain
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Időfutár - Kártyajáték
-10%
Szauer István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
English for Everyone: Kezdő 2. munkafüzet
-10%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Társasjáték - Bogyó és Babóca - Évszakok
Társasjáték
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
46,05 €
Micsoda szinglik voltak! - Egyedülálló nagymenők a történelemből - Micsoda történetek!-sorozat 3.
-10%
Budai Lotti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €