Fiúk cinkkoporsóban

A belorusz írónő már világszerte ismert volt a nagy honvédő háborúról szóló két könyve nyomán (Nők a tűzvonalban, Az utolsó tanúk), amikor 1991-ben, a Szovjetunió széthullásának kaotikus napjaiban megjelent az újabb műve: a Fiúk cinkkoporsóban. Azokban az időkben, amikor korábban betiltott könyvek tucatjai szembesítették az oroszokat (és a Szovjetunió más népeit) XX. századi múltjuk borzalmaival, Alekszijevics egyszer csak óriási indulatok kereszttüzében találta magát. „Mi nem egyszerűen csak rabok vagyunk, mi a rabság romantikusai vagyunk” – írta Alekszijevics, aki nemcsak kegyetlen őszinteséggel tárta fel, hogy mi történt Afganisztánban 1980 és 1989 között, hanem azt is kutatta a könyvében, hogy miért és hogyan lehetett olyan könnyen gyilkosokká tenni az egyszerű szovjet fiúkat. Hogy honnan ered a haza hősies védelmének és az eszme nevében elkövetett gyilkosságoknak az a kultusza, amely Afganisztánban olyan tragikusan ütközött össze egy néppel, amely valóban a hazáját védte. Alekszijevics az Afganisztánt megjárt katonákkal és az elesett fiaikat gyászoló anyákkal folytatott megrázó beszélgetéseit fűzte dokumentumregénnyé – s aztán az interjúalanyok közül néhányan perbe fogták: megriadtak a saját szavaiktól, amikor nyomtatásban látták meg, amit mondtak? Vagy a környezetük előtt szégyellték magukat? A könyv ennek a pernek az anyagát is tartalmazza, és számos véleményt róla – egyesek szemében az írónő áruló volt, aki a legszentebb érzéseket tiporta sárba, mások szerint az első bátrak egyike, aki az orosz történelem és mentalitás legkényesebb kérdéseire tapintott rá… A Fiúk cinkkoporsóban 1999-ben már megjelent magyarul – azóta a Nobel-díjas írónő átdolgozta és kibővítette a művet, s most ezt az új változatot adjuk közre. 2015-ben Szvetlana Alekszijevics kapta az irodalmi Nobel-díjat „többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állított emlékművet”. Az életmű eddig öt könyvből áll: Az utópia hangjai című ciklus darabjaiból, amelyek a XX. századi szovjet történelem legtragikusabb eseményeit kutatják: a nagy honvédő háborút, az afganisztáni háborút, a csernobili katasztrófát és a Szovjetunió széthullását. A Nobel-díj odaítélése alkalmából megjelentetett írásában a New Yorker „az emlékezet őrzőjének” nevezte a belorusz írónőt. Olyan emlékek őrzőjének, amelyek gyakran annyira fájdalmasak, hogy „talán jobb lenne elfelejteni őket”.