PETER ROBINSON

Vágóhíd blues

Eastvale-ben, Alan Banks főfelügyelő városkájában mindig történik valami. Ezúttal több szokatlan esemény is megzavarja a helybéliek nyugalmát. Előbb két fiatal férfinak vész nyoma, majd egy második világháborús hangárban viszonylag frissnek látszó vérfoltra bukkannak, illetve kiderül, hogy az egyik helyi gazda igen értékes traktorát is ellopták. Ráadásul az egyik eltűnt fiatal férfi lakókocsija váratlanul porig ég. Az esetek időbeli egybeesése több mint gyanús. Alan Banks és csapata eleinte értetlenül áll az ügysorozat előtt, amíg egy meglehetősen szörnyű autóbaleset teljesen új irányba nem tereli a nyomozást. Az elhullott állatok megsemmisítésével foglalkozó cég egyik alkalmazottjának a teherautója ugyanis a szakadékba hajt, a tetemek között pedig emberi maradványokat találnak. Miközben a nyomozók elszántan küzdenek, hogy az eltűnt férfiak nyomára bukkanjanak - különösen, mivel úgy látszik, ők lehetnek az igencsak szokatlan események kulcsfigurái -, az idővel is versenyt kell futniuk, sőt a hajtóvadászatban az egyik társuk élete is veszélybe kerül.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó GENERAL PRESS KIADÓ
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 352
Kötés típusa papír / puha kötés
Méretek (Sz-M-H) 137-197-
EAN 9789634520474
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Menopauzaagy - A modern tudomány válasza a változókor tüneteire
-8%
Lisa Mosconi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Ne feledd! - Lecke- és üzenőfüzet (Vuk)
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,65 €
1,52 €
Rewind It Back
Liz Tomforde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,95 €
Az elveszett kiskutya - Cinnfordi kalandok (új kiadás)
-8%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Az utolsó reggel Párizsban I-II. - Valóságos regény - Kétkötetes díszkiadás
-9%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,77 €
Hinta palinta - Mondókák kicsiknek
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,50 €
A medvék világa - Olvass velünk! (1. szint)
-8%
Consuelo Delgado
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Döntéshozatali csapdák - Hogyan visznek tévútra a torzítások (és mit tehetünk ellenük)?
-8%
Olivier Sibony
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €