Nemere István

A fogoly király /Zádor-trilógia 3.

A Zsigmond-trilógiát folytató Zádor-trilógia befejező kötetét tartja kezében az olvasó. A főhős sorsát hat kötetben követhették, így megismerkedhettek az 1380-as évek közepétől az 1401-ig tartó időszakkal.<br> Zádorfy Zádor gróf, ki parasztlegényből küzdötte fel magát a nemesek sorába és Luxemburgi Zsigmond magyar királynak tett szolgálatai fejében nyert grófi rangot, címert és birtokot – ezúttal is uralkodója oldalán áll. Ám ennél szélesebb körképet kapunk arról a zavaros korszakról, amikor a nagyurak folyamatosan lázadtak Sigismundus Rex, az idegen király ellen. Kinek maroknyi híve volt csak az országban, viszont mindent megtettek, hogy segítsék Zsigmondot. Volt olyan időszak is – erről szól ez a kötet –, amikor a lázadó urak fogságba vetették saját királyukat.<br> Miközben Zsigmond az életéért és szabadságáért küzd, Zádor gróf és barátai, katonái egy különös, távoli városban, Zára tengeri kikötőjében torpedózzák meg sorra a Déli Liga törekvéseit. Ezek az urak Nápolyi Lászlóban bíznak, az itt született, ám a magyarsággal semmi közösséget nem vállaló „talján” királyt ültetnék a magyar trónra. Zádornak hála, ravasz ötleteivel és személyes bátorságával sikerül ezt megakadályozni.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Gold Book Kiadó
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 352
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 644 g
Méretek (Sz-M-H) 158-234-34
EAN 9789634264477
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Bronz álmok - Skandináv krimik
-11%
Camilla Lackberg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Biztonságban
-11%
Lee Child
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
A Bertram szálló /Puha (új kiadás)
-11%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
Kakukkszó - Cormoran Strike-regény (5. kiadás)
-11%
Robert Galbraith (J. K. Rowling)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
21,85 €
Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete - Trubadúr Zsebkönyvek 31.
-11%
R. L. Stevenson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,30 €
Gyilkos hagyaték - Farkas-akták
-11%
Mező Szabolcs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Hurrikánok évada
-11%
Fernanda Melchor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,55 €
Balhüvelykem bizsereg /Puha
-11%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €

Korábban megtekintett: