Csatári Bence

Nekem írod a dalt /A könnyűzenei cenzúra a Kádár-rendszerben

A hatvanas-hetvenes években elementáris erővel tört be a magyar kulturális életbe a könnyűzene, futótűzként terjesztve a fiatalok körében egy új, szabad, hatalomkritikus életérzést. Az "imperialista" hatás erős fejfájást okozott a szocialista prüdériának: nem söpörhették le csak úgy az asztalról, hiszen a társadalom felét maguk ellen hangolták volna.
A kor zenészei hamar megtanulták, hogy vagy felhagynak az éles és egyértelmű bírálattal, és komoly öncenzúrának vetik alá szövegeiket, vagy a tűrt, szerencsésebb esetben támogatott kategóriából villámgyorsan a tiltott tartományba sodródhatnak. Nem elég, hogy a könnyűzenei intézmények maguk dönthettek róla, mely zeneszámokat engedélyezik, a daloknak még a Táncdal- és Sanzonbizottság próbáját is ki kellett állniuk.
Sok zenész azonban a - nem is mindig arany - középutat választotta, és megtanulta elfogadható köntösbe csomagolni az elfogadhatatlant. Hogy mit jelentett valójában a sorok között olvasni? Többek közt erről beszélget Bródy Jánossal, a magyar rocktörténelem egyik legemblematikusabb figurájával Csatári Bence történész, a korszak avatott ismerője, aki eddig egyedülálló módon vállalkozik Bródy dalszövegeinek beható elemzésére. A kötetben szót kapnak a pártállami szervek vezetői, többek között Lendvai Ildikó és Lakatos Ernő, és olyan, vékony jégen táncoló szervezőegyéniségek is, mint Nádor Katalin vagy Hajnal Gábor.
A Nekem írod a dalt interjúiból párhuzamosan bontakozik ki cenzorok és cenzúrázottak, a hatalom birtokosai és a hatalomtól megfosztottak világa: s persze az is, hogy semmi sem fekete-fehér.

CSATÁRI BENCE történész, újságíró, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tudományos kutatója, Az ész a fontos, nem a haj - A Kádár-rendszer könnyzenei politikája című kötet szerzője, illetve az Azok a régi csibészek - Párbeszéd a rock and rollról című könyv társzerzője.

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 216
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 366 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-16
EAN 9786155715976
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

HOBO - Térdig a szarban, fülig a szeretetben - 2 CD
-10%
Hobo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,48 €
Ringató - Piros könyv - Hetvenhét magyar népdal
-10%
Gróh Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Barátom, Freddie
-10%
Rudi Dolezal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €
Dobsuli alapismeretek - Gyakorló CD-vel: 94 felvétel
-10%
Olaf Stein
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,30 €
1,17 €
Operettország - Pályaképek a bécsi-budapesti operett történetéből
-10%
László Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
ABBA
-10%
Carl Magnus Palm
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,35 €
35,42 €
Egymillió fontos emlék - Módos Péter mesél
-10%
Kabai József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,15 €
10,04 €
A Beastie Boys intergalaktikus története (képregény)
-10%
Dudich Ákos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €