BALOGH GÁBOR

KISALFÖLDI VADÁSZNAPLÓ

Első gyermekkori olvasmányélményem volt Széchenyi Zsigmond afrikai vadásznaplója, a Csui. Már ekkor elhatároztam, hogy vadász leszek, mi több, vadászíró.Mi sem természetesebb, hogy vadásznaplót is vezetek, már oladi vadásztanuló-korom óta. Hosszú téli estéken, ha véletlenül nem éppen vadászik az ember, jó a cserépkályha mellett üldögélve belelapozni régi naplókba, újra átélni sikeres és sikertelen vadűzések bűvöletét, emlékezni diadalokra és levonni kudarcok tanulságait. Könyvemben egy kisalföldi vadásztársaság területén 1992 és 1996 között átélt események közül válogattam. Igyekeztem minden ott honos vadfaj vadászatából szemezgetni egy keveset. Azóta néhány általam leírt dologról kiderült, hogy tévedtem, de ezeket is változatlanul hagytam, hiszen az írót nem csak bölcs meglátásai, hanem tévedései is jellemzik. A naplóírás meglehetősen intim műfaj. Nem a nagyközönségnek készül. Ha mégis nyilvánosság elé tárjuk, kiszolgáltatjuk magunkat, gyarlóságainkról mindenki tudomást szerez. A naplónak nem hazudhatunk, nem szépíthetünk a dolgokon. Ha mégis megtesszük, önmagunkat csapjuk be. Írásom olvasva bizonyára sokan lesznek, akik majd jókat nevetnek rajtam, meg mindazon, amit leírtam, amit gondolok, amiben hiszek. Vállalom. Ez vagyok én, és sem rövid, sem hosszú távú terveim közt nem szerepel, hogy megváltozzak.

Nyelv magyar
Kiadó LAZI BT.
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 286
Kötés típusa karton / keménytábla
Súly (g) 392 g
Méretek (Sz-M-H) 150-203-25
EAN 9789632673202
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Alkalmazottak - 22. századi munkahelyregény - Európa Kapszula Könyvtár
-8%
Olga Ravn
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Rejtőzködve
DANIELLE STEEL
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
4,30 €
Mélybe zuhanva - Bridge 3.
-8%
Meredith Wild
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Szilaj Ló - A legendás lakota harcos élete
-8%
Joseph M. Marshall III
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Szükségem van rád
Melissa Moretti
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
2,95 €
OUTLANDER 3.
-8%
DIANA GABALDON
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,39 €
Az utolsó lélegzet
-8%
Hilary Davidson
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
A pillanat hevében - Írisz-könyvek
-8%
Veronica Henry
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €